Itt a kínaiak nagy terve: ilyen élelmiszerek lephetik el a boltok polcait a jövőben
Központi tervvel ösztönözné a lakosságot a teljes kiőrlésű gabonafélék fogyasztására Kína.
Központi tervvel ösztönözné a lakosságot a teljes kiőrlésű gabonafélék fogyasztására Kína.
Rendeletben tiltaná meg a mexikói kormány a génmódosított kukorica termesztését 2025-től.
Túlnyomóan borult lesz az ég, hosszabb szakadozások az Észak-Dunántúlon lehetnek
A kórokozók gyérüléséhez szükség lenne komolyabb fagyokra, tartós hidegre, erre azonban egyelőre nincsen kilátás.
A külkereskedelmi termékforgalom egymilliárd eurós többlettel zárt októberben itthon.
Erősen felhős vagy borult lesz az ég
A sertés- és baromfivágások növekedtek, míg a húsmarha ágazat némi visszaesést mutatott.
A kínaiak a magasabb árak ellenére is az amerikai szójababot favorizálják a brazil helyett
A kukoricaszektor magyarországi helyzete igazi állatorvosi ló vagy éppen kortünet.
Egy sikeres mezőgazdasági szezon megalapozásának első lépése a megfelelő fajta és annak vetőmagjának megválasztása.
A kínai kormány jelentős lépéseket tervez a mezőgazdaság modernizálására és a gabonatermelés stabilizálására.
Pénteken egy még esővel érkező hidegfront mögött több fokkal lehűl a levegő hazánkban.
Kiváló minőségű, megfelelő mennyiségű kalászos vetőmag kerülhet a földbe tavasszal a VSZT adatai alapján.
Az idei búzatermés nemcsak mennyiségét, minőségét tekintve is elmaradt a várttól, ez pedig a liszt és kenyér árára is hatással van.
Ukrajna kész gabonát és élelmiszert szállítani Szíriába, új piacra törve be ezzel.
Németországban a zöldségek fogyasztása nő, de a gyümölcsfogyasztás csökkenő tendenciát mutat.
Már zajlanak a tárgyalások a két ország közötti kereskedelem helyreállítása érdekében.
Veszélybe kerülhet az amazóniai erdőirtást korlátozó, 2008-ban meghozott egyezmény.
Ipari rovartenyésztéssel hódítja meg a takarmánypiacot a magyar vállalat, ma nyitották meg óriási üzemüket.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 14 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával november utolsó hetében.
Hollósi Dávid szerint a pályázatok és a termelési kockázatok jelentik majd a fő témát az Agrárszektor konferencián.
A csirkehús, a pulykahús és a tojás is csúnyán megdrágult Magyarországon az évek folyamán.
Közel 8600 milliárd forint fejlesztési forrás a magyar vidék és agrárium számára.
A mezőgazdasági gépágazat minden szereplőjének fontos lenne, hogy megjelenjenek a pályázatokról a döntések.
Az évtized végére jelentősen modernebb, versenyképesebb mezőgazdaság és élelmiszeripar formálódik, amely képes lesz hatékonyan fellépni a külpiacokon is.
Történelmi időket élünk a magyar mezőgazdaságban (is).