Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2024.02.21. szerda
A reggeli felhősebb időt követően a nagyrészt gomolyfelhős időben legalább néhány órára kisüt a nap, emellett egy széteső front felhőzete is átvonul felettünk
A reggeli felhősebb időt követően a nagyrészt gomolyfelhős időben legalább néhány órára kisüt a nap, emellett egy széteső front felhőzete is átvonul felettünk
Bizony a következő hetekben és hónapokban emelkedésre kell számítani a sertéshús esetében.
Az ezredforduló óta nem látott, rossz eredmények várhatók az ágazat májusi mérlegeinek közlésekor.
2023 sokkal pozitívabban zárult a magyarországi sertéstartók számára, de sok termelő jövedelmezősége most is veszélyben van.
Egyelőre csillagászati áron van a sejtalapú hús, és az sem világos, hogy ki venné meg, ha széles körben kapható lenne.
Az elmúlt 1,5 évben azt lehetett megfigyelni, hogy a korábban drágább termékeket vásárlók egy része is áttért a valamivel olcsóbb élelmiszerekre, akár kategórián belül is.
Januárban ismét csökkent a FAO élelmiszerár-indexe, élen a búza és a kukorica árakkal.
Óvatos optimizmus, de némi aggodalom is jellemzi a tavaly jó évet zárt állattenyésztési szektort.
Ismét meghosszabbították az alapélelmiszerekre vonatkozó árréskorlátozást Romániában.
Magyarországon a 2023-as évben közel 70 ezer ha területen termeltek a gazdák fehérjenövényt, ebből nagyságrendileg 60 ezer ha volt szója.
Akár nyertesei is lehetünk az európai sertéspiac átrendeződésének a szakemberek szerint.
Az élőmarha-import csaknem egyharmadával nőtt 2023 január-október közötti időszakában az egy évvel korábbihoz képest.
Kína feloldja az afrikai sertéspestis miatt a belga sertésre és sertéstermékekre elrendelt ötéves tilalmat.
Az ágazat szereplői szerint idén már tényleg kezdeni kell valamit az EU-ba beáramló ukrán áruval.
Ritkán van ilyen, de most elégedettek lehetnek az állattartók Magyarországon a sertésárakkal.
A hagyományosan nagy mennyiségben fogyasztott húsfélék mellett nem kéne messzire menjünk, ha valami rendhagyóbbat szeretnénk enni.
2023 első nyolc hónapjában mintegy ötödével csökkent az Európai Unió sertéshús-exportja.
Csökkenéssel zárta az évet a nemzetközi élelmiszerár-index, a FAO mutatója közel 10%-kal maradt el az egy évvel korábbi szinttől.
Azok vannak némileg szerencsésebb helyzetben, akik a magyar vagy a szlovén határ közelében élnek.
A köd, illetve a rétegfelhőzet várhatóan csak lassan zsugorodik, nagyobb eséllyel az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön lehetnek akár egész nap borult, ködös tájak

Ha már mindenképpen fizetni kell, egészségügyre, romákra és az elesettekre költenék a pénzt.
Sokkal többet kellene beszélnünk erről a lehetőségről.
Megváltozhat a banki finanszírozás? Már nem csak a pénzügyi eredmények számítanak.
Az előzetes becslések szerint az aszály miatt 600-800 milliárd forintos veszteség várható idén a mezőgazdaságban.
2023 és 2025 között több mint egynegyedével nőtt a biotermékek forgalma Magyarországon.