Iskolába is jutott a lépfenés húsból
Két szarvasmarhát vágtak le illegálisan, 5 ember került kórházba.
Két szarvasmarhát vágtak le illegálisan, 5 ember került kórházba.
Újabb áfacsalást leplezett le a NAV.
Idén Dr. Antal Józsefnek ítélték oda a Márton József Díjat.
Az igazság a biotechnológiáról, a GMO-ról, a falusi paradicsomról és a lila karfiolról.
A cél egy multirezisztens burgonyafajta kinemesítése.
Az általában optimista szektor többek között az uniós források szűkülése miatt komorodott el.
Csúcsegyetemről érkezik az új generáció.
Budai szerint komoly esélyünk van rá.
Nézzünk szembe a valósággal!
Az ügyészség szerint Csábi Bettina bűnszervezetben üzletelt a gabonapiacon.
Legalábbis nem úgy, ahogy eddig gondoltuk.
Több százmillió forintból új technológiát dolgoznak ki.
A nagy szemű, zamatos gyümölcsöt magyar tudósok nemesítették.
Az Európa 2020 Stratégia költségvetése 4,5 milliárd eurót különít el K+F célokra.
Felszabadították a szinergiákat.
Cáfolják, hogy a bankvezér bármelyik cége tisztázatlan hátterű lenne.
Lelepleztek egy hatmilliárd forintnyi édességgel kereskedő bűnszervezetet.
Van, ahol kitart a dömping.
Egy rendőr is segített a bűnszervezetnek.
Hiába a büszkeségünk, komoly gondok vannak a pálinka ismertségével külföldön.

Az előző évek mélyrepülése után a 2026-ban fellendült a traktorok értékesítése Magyarországon.
Magyarországon tovább csökkent a málnatermesztés, miközben a belföldi keresletet egyre nagyobb arányban importból fedezik.
A gyümölcsfák gondozásának fontos része a nyári zöldmetszés is, ami elsősorban a ritkításáról, visszavágásáról szól.
A miniszter szerint olyan termékkörök gyártását kellett volna támogatni, amiből hiány van.
Jelentős mozgások jellemezték az elmúlt hetekben a nemzetközi olajnövénypiacot világszerte.
Az Agronómiai Központ és a Téradatkezelő segítségével a PGR még hatékonyabban támogatja az adatvezérelt gazdálkodást.