Már nem a kukorica a magyar földek sztárja? Ez a növény taszíthatja le a trónjáról
Egymillió hektár fölé nőtt az őszi búza vetésterülete Magyarországon, míg a kukoricáé jelentősen csökkent.
Egymillió hektár fölé nőtt az őszi búza vetésterülete Magyarországon, míg a kukoricáé jelentősen csökkent.
Az agrártárca idén is három célterületen hirdette a népszerű hungarikum pályázatot.
Az összefüggő felhőzet lassanként szakadozik, gomolyosodik
Csak folyamatos fejlesztéssel és korszerűsítéssel maradhat versenyképes a magyar baromfiágazat.
Egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenézni a növénytermesztés és a növényvédelem területén.
Az összefüggő felhőzet nagyobb eséllyel a déli, délnyugati megyékben gomolyossá válik, a csapadékzóna gyengül, de mögötte több hullámban érkeznek, illetve alakulnak ki záporos, zivataros csapadékgócok
A lehűlés helyett az idén csapadékot hoznak a májusi fagyosszentek, de szüksége is van már erre a földeknek.
Folytatódik a felhőzet felvonulása, így egyre nagyobb területen erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző, ám az ország északkeleti felén napos, gomolyfelhős idő várható
Ha továbbra is kedvező marad az időjárás, akár még rekordtermés is születhet őszi árpából.
Ha jó lesz az idei termés, akkor várhatóan már nem fog tovább nőni az élelmiszer-vásárlás terhe.
Mediterrán ciklon okoz több hullámban csapadékot, kiadós eső várható az nyugati részén.
A másodvetések csak abban az esetben kerülnek figyelembevételre, ha azokat az Egységes kérelemben betervezzük.
Súlyos bírságot kockáztat az, aki bántalmazza vagy elpusztítja ezeket az állatokat!
A KITE Zrt. Hódmezővásárhelyen mutatta be a legmodernebb csúcstechnológiával felszerelt mezőgazdasági gépeit.
Egy új kutatás lehet a kulcsa annak, hogy rizsföldeket tudjunk ültetni a vörös bolygón?
Az Alföldön csapadékra lenne szükség, mert a talaj fölső néhány centiméteres rétege, ahol a magok illetve a kis növények elhelyezkednek, mostanra kiszáradt.
A hévízi lefolyóban már évek óta akvaristák által kihelyezett trópusi, egzotikus, inváziósnak számító halak vették át az uralmat.
A tavalyi aszálykatasztrófa tovább növelheti a díjtámogatott növénybiztosítások iránti érdeklődést.
A már kelésben lévő kukorica és napraforgó számára a legtöbb helyen kellő mennyiségű nedvesség áll rendelkezésre a gyors fejlődéshez.
Magyar biosör-termékcsaládot fejlesztettek ki alternatív gabonafélékből hatéves kutatómunkával.

Nem lehet úgy gazdálkodni, hogy az inputanyagokat nem megfelelően, kellő minőségben és szaktudással jutattjuk ki.
Az elmúlt időszakban több, egymással is összefüggésbe hozható állategészségügyi esemény hívta fel a figyelmet az Aujeszky-betegségre itthon.
A gazdák lassan már meg sem lepődnek, ha történik valami, annyi sokk érte mostanában a magyar agráriumot.
Nagy István videoüzenetben bejelentette, hogy mintegy 7 milliárd forintos intézkedéssel segítik a hazai tejtermelőket.
A konyhakert tervezése némi kalkulációt is megkíván, nem csak térben, hanem időben is.
Jelenleg a termelők súlyos nehézségekkel néznek szembe a tápanyaggazdálkodás területén.
Mi dönti el ma a termésszintet? Egyre inkább a gyökérzóna és a növényélettani folyamatok
A KUHN modern, megbízható és hatékony megoldásokat kínál a takarmánykeveréstől az almozásig, gyors szervizháttérrel és biztos alkatrész‑ellátással.