Ellopták a balatoni gigapontyot: gyanús fotóval bukott le a tolvaj
A szakemberek szerint illegális áttelepítés történhetett.
A szakemberek szerint illegális áttelepítés történhetett.
Az utóbbi években egyre többen kezdtek levendulások telepítésébe.
A hőségnek egy hétfőn érkező hidegfront vet majd véget.
A Dunántúl nagy részén derült vagy gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül
A Dunántúl nagy részén, az Északi-középhegység térségében és az Észak-Alföldön felhős idő valószínű, másutt viszont a kevesebb felhő mellett kisüthet a nap
Ismét várják a pihenni és feltöltődni vágyókat a nemzeti parkok.
Folytatódik az esős időjárás.
Az öreg vándort Balatonföldvárnál emelte ki egy horgász.
Hiába járnak jól anyagilag, a vadászok is szégyenkeznek a pazarlás miatt.
Csukafejessel próbált menekülni, de nem tudta elhúzni a csíkot.
Négy tétellel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye, a Magyar Értéktár pedig héttel.
Hétközben alig lesz eső, de aztán hétvégén beütnek a záporok.
Sürgősen segítségre lenne szüksége az ágazatnak.
Egyelőre csak eseget.
Veszélybe kerültek a szántóföldi kultúrák is.
Országos, rendkívüli haltelepítés kezdődik az állami tulajdonú horgászvizeken.
Ellepték a csukák a Balatont.
Már láthatók az eredmények.
Balatonbogláron akadt horogra a méretes ponty.
Többnyire derült vagy kissé gomolyfelhős lesz az ég, többórás napsütés várható

Fórián Zoltán: Az élelmiszer önrendelkezés az a kulcs, amire stratégiánkat építeni kell.
Jelentősen csökkenés figyelhető meg a tojás fogyasztói árában 2026. 44. hetében az előző év azonos időszakához képest.
A Portfolio Csoport december 1-3-án rendezi meg Siófokon a hazai agrárium egyik legnagyobb és legrangosabb szakmai eseményét.
Folytatódik az előlegfizetés, az egyes jogcímeken közel 87 milliárd forint indul útjára.
Komoly jövedelmezőségi és likviditási nehézségekkel küzd a magyar agrárium, miközben a történelmi aszály a növénytermesztést és az állattenyésztést egyaránt súlyosan érintette.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.