Itt a felmérés: több bort isznak a magyarok a koronavírus-járvány kitörése óta
Durván megváltoztak a fogyasztási szokások.
Durván megváltoztak a fogyasztási szokások.
Az éjszaka képződött köd, illetve rétegfelhőzet kiterjedése napközben fokozatosan csökken, és ezt követően napos, gyengén felhős időre számíthatunk
Újabb járványkitörést erősítettek meg Nagy-Britanniában.
A hatóság több mint 1,5 millió forintnyi bírságot szabott ki.
A cél, hogy minél többen megismerhessék az új védjegyrendszert.
Nem az ázsiai óriásdarázs amerikai térhódítását kellene figyelnünk.
Közös nyilatkozatot adtak ki a visegrádi országok agrárkamarái.
Tuti tippek nem csak kezdőknek.
Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyet nyert a Folly levendula szörpje.
Vastag felhőzet lesz felettünk, inkább csak rövidebb időszakokra süthet ki a nap, erre nagyobb esély a Dél-Dunántúlon van
Lépnie kell a vállalkozásoknak.
Éjjel-nappal őrölnek a paprikamalmok az Alföldön.
Közeleg a tél.
Az új jogszabály már január 1-én hatályba léphet.
Tényleg csak kiszervezi a környezetszennyező tevékenységeket az unió?
Kiválasztották Az Év Szaloncukra 2020 díj nyerteseit.
A biomassza-termelőket veszi górcső alá a hatóság.
Az ország legnagyobb fásítási programja zajlik éppen.
Délelőtt a pára- és ködfoltok feloszlanak, a nap első felében fátyolfelhős időre készülhetünk, amely néhol szűri a napsütést
Ha nem figyelsz, ezek a bakik akár végzetesek is lehetnek.
Bár idén már látszik némi élénkülés a mezőgazdasági gépek piacán, a gazdák még mindig óvatosak a gépbeszerzéseiket illetően.
Igazi szenzációról számoltak be a szakemberek, minden eddigi rekord megdőlt idén.
Az őszi nagytakarítással alapozhatjuk meg a jövő év termesztési sikereit a kertben.
A mezőgazdasági óriásvállalat szerint hatalmas lehetőségek vannak a magyar napraforgó-termesztésben.
Lassan már meg sem lepődünk, ha újabb szélsőséges időjárási esemény érkezik hazánkba.
Versenyben maradni manapság nagy kihívás az agrártermelők számára. A szövetkezeti összefogás elengedhetetlen, ha nemcsak túlélni, hanem fejlődni szeretnénk.