Fontos együttműködés született itthon: ez rengeteg horgászt érinthet
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) fontos felsővezetői egyeztetést tartott.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) fontos felsővezetői egyeztetést tartott.
Váratlanul megdőlt a napi melegrekord a késő délutáni órákban szerdán Magyarországon.
Tüntető gazdák szerdán lengyelországi közutakat torlaszoltak el, mintegy 250 helyszínen lassították a közúti forgalmat.
Kora délelőttre a felhős tájakon is csökken a felhőzet, és a felhőátvonulások mellett a legtöbb helyen több órára kisüt a nap
A legnagyobb költségtényezők mérséklődnek, de vannak még fejfájásra okot adó tényezők.
Egész Európában szűkös a burgonya kínálata, ami a lengyel nagybani piaci árak emelkedésében is tetten érhető.
A magyar termékek mennyiségi szempontok szerint nem tudnak a kínai piacon versenyezni, de a prémium termékek megállják a helyüket.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 41 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával január második hetében.
Vannak olyan hidegtűrő zöldségfajok, amelyek már igen alacsony hőmérsékleten is képesek fejlődni.
2027-ig 2900 milliárd forint áll rendelkezésre ahhoz, hogy a gazdálkodók megvásárolják a legkorszerűbb technológiákat.
Jön a drónos gyomírtás és permetezés, valamint az öntözésirányító rendszer Magyarországon is.
Viharos szél várható csütörtökön az ország középső részén, figyelmeztet a meteorológia.
A magyar kormány nemzeti hatáskörben lezárja határait az ukrán gabona előtt, ami kötelezettségszegési eljárást vonhat maga után.
A szakértők szerint 2024 is tartogathat kihívásokat a gazdálkodóknak, de talán megkezdődhet a kitörés.
Az AGROmashEXPO-n mutatkoztak be a New Holland legújabb erő- és betakarító gépei.
A legtöbb piacon mérséklődnek az árszintek, néhol azonban meglepetés is tapasztalható.
Nagyszabású gazdatüntetést tartottak Litvániában a kormány takarékossági programja és agrárpolitikája ellen tiltakozva.
Szerdán egy meleg-, majd este egy hidegfront érkezik, a hidegfront mögött csütörtökön sokfelé lehetnek viharos széllökések.
Nincs elég fokhagyma a világpiacon, ami pedig lenne, annak pedig a minőségével vannak problémák.
Lezárult a pókfajokat és a biológiai sokféleséget vizsgáló citizen science kutatás első éve.

Az időjárási szélsőségek és az egyre összetettebb támogatási feltételek miatt nagyobb rugalmasságra lenne szükség a szabályozásban.
Az Alapvetés podcast eheti műsorában a magyar állattenyésztést érintő kihívásokról beszélgetünk.
Feldman Zsolt: önsorsrontó irány az aktuális kereslet és a kínálat összekötésére alapozó terményfelvásárlási gyakorlat.
Július 1-től csökkenhet a zöldség-gyümölcs áfa, de a termelők a januárral is kiegyeznének, csak biztos legyen - mondta el a DélKerTÉSZ elnök-ügyvezetője.
Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter az Agrárszektornak elmondta: hibázott és napokon belül jogszabállyal tiltják ki az ukrán árut Magyarországról.
A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.
A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.
A KUHN szálastakarmány‑betakarítási gépei a kaszálástól a rendképzésig hatékony, kíméletes és jól összehangolt megoldásokat kínálnak minden gazdaság számára.