Megfigyelés indult ezeknél a vizeknél: már a búvárokat is bevetették
Egyre több helyen szorulnak vissza a horvát Adria sekély parti vizeiben a barnaalgák alkotta tengeri erdők.
Egyre több helyen szorulnak vissza a horvát Adria sekély parti vizeiben a barnaalgák alkotta tengeri erdők.
A vízgazdálkodásnak hatalmas szerepe van a természeti katasztrófák kockázatának csökkentésében.
A természet átalakulása látványos szakaszához érkezett, hiszen ősz van, így a táj fokozatosan aranyló, vöröslő és barnás árnyalatokba öltözik.
A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel
A többéves vízhiány és az idei, rendkívüli aszály következtében teljesen kiszáradt a zselici Ropolyi-tó.
Az amerikai agrárminisztérium várhatóan lefelé módosítja a tavalyi kukoricatermés takarmányfel-használására vonatkozó becslését.
Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen
Aszály elleni védekezésbe kezdett a somogyi erdőkben a SEFAG erdőgazdaság, lajtos kocsikkal és napelemes kutakkal igyekszik enyhíteni a vízhiányon.
A magyarországi fakitermelés az elmúlt 25 évben jelentős ingadozásokat mutatott, de a legtöbb évben 7 millió köbméter körül alakult
A 2026-os őszi gombaszezon eddig óriási csalódást hozott Vas vármegyében, a gombászok rendre üres kosarakkal térnek haza.
Északnyugat, nyugat felől egyre többfelé vékonyodik, szakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap, de a keleti határvidéken végig felhős maradhat az ég
Az ősz beköszöntével általában lassan véget ér az öntözési szezon, idén azonban más a helyzet.
A Ferencvárosi Kiserdő fái között kanyargó Illatos-árok a főváros egyik legkülönlegesebb és legellentmondásosabb vízfolyása.
Megjelent a fiatal erdők állománynevelésének támogatását szolgáló új pályázati felhívás
Idén ősszel indul a magyarországi beporzómonitorozás terepi előkészítése 70 helyszínen.
2000 óta több mint a duplájára emelkedett az amerikai mezőgazdaság adósságállománya.
A kutatók először készítettek globális térképet különleges gombahálózatokról, amelyek védelme a jövőben a természetvédelem egyik fontos feladatává válhat.
A vízgazdálkodás átalakításához a jogszabályi háttér mellett a támogatási rendszert is újra kell gondolni.
Drámai mértékben csökken a vadon élő állatok sokasága, de a természetvédelmi sikerek reményt adnak.
Gajdos László közölte, a fakitermelési moratórium fenntartásával egymillió család kerülhetne krízishelyzetbe.

Az idei évben tapasztalt nehézségek ellenére sem rendült meg a magyar termelők bizalma a napraforgóban.
2026-ban a hőség és az aszály is komoly hatással volt a hagymatermesztésre Magyarországon.
Ez így nem mehet tovább: ingyenes vízből nem lesz biztonságos öntözés Magyarországon.
Kismértékben csökkent a japán rizstermelés, a kormány által kitűzött célok továbbra is elérhetetlennek tűnnek.
A chiamag és az útifűmaghéj az elmúlt évtizedekben egyre népszerűbbé vált az egészségtudatos táplálkozásban.
Az afrikai sertéspestis ellen nincs vakcina vagy gyógymód. A védekezés kulcsa a megelőzés, a korai felismerés és a gyors bejelentés.