Egy zöldség, amely már éretlenül is felhasználható: mutatjuk, melyik az

agrarszektor.hu
A nyári meleg a zöldségek érését is előrébb hozta, ami azt jelenti, hogy már szedhető az egyik legnépszerűbb tökféle, a cukkini is. Egy nagyon sokféleképpen felhasználható zöldségről van szó, azon kívül ugyanis, hogy a termése szinte bármely növekedési szakaszban fogyasztható, a virága is ehető. A termesztése nem igényel nagy odafigyelést, van azonban néhány fontos tudnivaló, amit ha szem előtt tartunk, akkor nem csak idén, de jövőre is biztos, hogy szép termést hoz majd a cukkinink.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A legtöbb tökfélétől eltérően a cukkini nem nevel indákat, hanem tömött, bokorszerű növénnyé fejlődik. Ez azt jelenti, hogy kis területen, akár a balkonon egy nagyobb cserépben is termeszthető, ráadásul ha megfelelően gondozzuk, akkor elég mindössze 3-5 növény ahhoz, hogy ellásuk a családot.

A cukkini szüretelése már nyár elején, június közepén elkezdhető, és egészen a kora őszi fagyokig tart. A 25 centiméter hosszúságúak a legízletesebbek, és minél gyakrabban szedjük le őket, annál több virág és újabb termés lesz majd a növényeken. A cukkini termése bármely növekedési szakaszban ehető, ezért a nagyobb, szinte már spárgatök méretűek is felhasználhatóak és fogyaszthatóak. A szedéshez mindig használjunk kést a kézzel való leszakítás helyett, hogy a növény és a termések ne sérüljenek meg. Hűvös helyiségben hetekig eltarthatjuk. Érdekesség, hogy a cukkini virága is ehető, így ha ezeket szeretnénk elfogyasztani, akkor a hajnali órákban érdemes szüretelnünk, ekkora a legfrissebbek ugyanis a virágok. 

EZ IS ÉRDEKELHET
A cukkini egyik leggyakoribb kártevője a meztelen csiga. Pár leveles korában akár a teljes növényt lerághatják, később pedig a termést is teljesen tönkretehetik a pusztításukkal. Ajánlott szalmával, vagy más hasonló anyaggal takarni a talajt a növény körül, így ugyanis csökkenthetjük a csigák kártételét.

Ha nem szeretnénk jövőre cukkini vetőmagot vásárolni, akkor érdemes egy darab termést rajta hagyni a bokron, és megvárni míg teljesen kifejlődik. Ősszel, mikor már elég nagy a termés, szedjük ki belőle a magokat, mossuk meg őket alaposan, majd szárítsuk ki mindet. Ezeket felhasználva pedig biztos, hogy a következő évben is jó minőségű cukkinink lesz. 

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03