Ez ott lapulhat minden magyar konyhában: sokan nem is sejtik
Az Állatorvostudományi Egyetem négy éves kutatása nem csak az állattartókat érinti.
Az Állatorvostudományi Egyetem négy éves kutatása nem csak az állattartókat érinti.
Lezárult a november 6-án a budapesti XIII. kerületben kialakult, közel 594 embert érintő enterális megbetegedéssorozat hatósági vizsgálata.
Visszatért a nyúlhús a magyar tányérokra, nagy sikerrel zárult az első Európai Nyúlhús Napok.
A palócleves nem a népcsoporthoz kapcsolódik, Gundel János alkotta meg Mikszáth Kálmán tiszteletére.
A termesztett gombák világa ma már nem csupán a csiperkéről és a laskagombáról szól.
Az otthoni tartósításkor többféle módszer is alkalmazható, viszont, ha az üveg tartalmán romlásra utaló jeleket tapasztalunk, semmiképpen ne fogyasszuk el!
A zöldségeknek általában vagy a levelét, vagy a termését fogyasztjuk, vannak azonban olyan fajok, melyeknek a levélnyele is érték.
Kevéssé ismert lángosváltozat a rongyos lapótya, amelyet sós és édes változatban is sütöttek régen.
A technológia beépített lehetőségei is bemutatkoznak a konyhákat bemutató szakkiállításon.
Akár 10 millió forintot is elkérhetnek egy kilogramm sáfrányért, így nagy biznisz lehet a termelése.
A krizantémok néhány faja haszonnövénynek is tekinthető, mert akár ehető és iható is.
A konyha ideális helyszín lehet a növények számára, mert általánam megfelelő szellőzést és bőséges természetes fényt biztosít.
A magyar konyha népszerű alapanyaga a lencse, sokféle szín- méret- és ízváltozata létezik.
Városi virágágyi kiültetésekben is gyakran találkozunk a kakastaréjjal, vagy más néven a celosiával.
Eddig csak az erdős területeken jelentek meg, idén már a városokban is tömegesen elszaporodtak a repülő rovarok.
A legtöbb séf sosem tudja meg, kik adják a csillagokat, de világszerte versengenek az elismerésekért.
A mikroműanyagok az utóbbi évek egyik felkapott témájává váltak, mivel bár ott vannak a környezetünkben, a hatásuk egyelőre nem nagyon ismert.
A háztartásokban keletkezett hulladék 65 százalékának újrahasznosítása a cél Békés megyében.
Komposztálni beltérben sem lehetetlen
Nagyon sok konyhai hulladék aranyat érhet a kertben, ezért lehetőleg ne egyenesen a kukába dobjuk őket!

A prémium minőségű gyümölcs kilogrammonként 3000-4500 forintba kerülhet a kiskereskedelemben.
Egyes hazai borvidékeken javulnak a szőlő érési feltételei, a szélsőséges időjárás és az aranyszínű sárgaság azonban egyre nagyobb kockázatot jelentenek.
A KITE cégcsoportnak voltak olyan tagjai, amelyek javítani tudtak az adózott eredményükön.
A vaddisznóállomány gyérítése az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 km-es sávra is kiterjed.
A miniszter hangsúlyozta: nem a katonák, hanem a honvédségi állományban lévő vadászok bevonása kerülhet szóba - tervben van új országrészek mentesítése is.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.