A lángos, krumplis lángos, krumplilángos és langalló mind a magyar gasztronómia szerves részét képezik, amelyek hosszú történelmi múltra tekintenek vissza hazánkban. Bár a lángos pontos eredetéről megoszlanak a vélemények, valószínűsíthető, hogy a kenyérsütéssel egy időben jelent meg, kezdetben maradék kenyértésztából készítve. A "lángos" elnevezés az étel készítési módjára utal: eredetileg a kemence elejében, a lángok közelében sütötték a kinyújtott, kézzel formázott tésztát.

A történelem során a szegényebb rétegek zsírral, tejföllel vagy lekvárral fogyasztották, míg a tehetősebbek szalonnával és más drágább alapanyagokkal gazdagították.

Definíció szerint a lángos egy hagyományosan lágy, többnyire kelt (de kelesztés nélküli is lehet) tésztából készített lepény, amelyet kemencében, sütőben vagy forró zsiradékban sütnek ki. A legtöbben a strandokon, piacokon kapható, olajban sült változatot ismerik, de számos egyéb variáció létezik.

Leporolták az ősrégi receptet: ez az étel ma is mindenkit meghódít

Zilahy Ágnes 133 éves receptjét elevenítettek fel, amikor elkészítették a tepertős vakarcsot.

A lángosféléket általában frissen fogyasztják, mivel állaguk gyorsan romlik. A hagyományos lángos készülhet kefirrel, aludttejjel, káposztával vagy burgonyával dúsítva, de az utóbbi években a töltött változatok is népszerűvé váltak. Fontos különbség, hogy a krumplis lángos nem azonos a krumplilángossal, amely inkább a palacsintára emlékeztető étel.

A lángosfélék közé tartozik a "magyar pizzának" is nevezett kenyérlángos vagy langalló (töki pompos), amely a karácsonyi vásárok elmaradhatatlan kelléke, szalonnával és lilahagymával. A langalló tésztája a pizzához képest nehezebb, vaskosabb, hiszen itt a tészta élvezete ugyanolyan fontos, mint a feltété.

Az elfeledett magyar ételek sorát gazdagítja a rongyos lapótya, amelyet nagyszüleink, dédszüleink konyhájából ismerhetünk.

Ez egy laktató, népies lángosféleség, amelyhez nem szükséges élesztő, csupán szódabikarbóna a tészta "felfújásához". Alapanyagai egyszerűek: liszt, langyos víz és aludttej (vagy kefir, joghurt). A rongyos lapótya elkészítéséhez 500 g búzafinomliszt, 1 dl aludttej (vagy joghurt, kefir), 1 evőkanál só, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1-2 dl langyos víz, valamint sertészsír szükséges a kenéshez és sütéshez. A feltéthez tejföl, fokhagyma, só és bors dukál.

A tésztakészítés során a lisztet elkeverjük a sóval, szódabikarbónával és aludttejjel, majd langyos vizet adunk hozzá, és alaposan kidagasztjuk. A dagasztást "felverve" végezzük, alulról felfelé, hogy minél több levegő kerüljön a tésztába. A sima felületű tésztát letakarva 30 percig pihentetjük.

Pihentetés után a tésztát téglalap alakúra nyújtjuk, hideg zsírral megkenjük, feltekerjük, majd 2 ujjnyi szeletekre vágjuk. Az így kapott csigákat oldalukra fektetjük, és további 20 percig pihentetjük letakarva.

A sütéshez zsírt olvasztunk egy serpenyőben, a csigákat óvatosan kilapítjuk, majd közepes lángon 2-3 perc alatt aranybarnára sütjük mindkét oldalukat. A jó végeredmény jele, ha a tészta sütés közben hólyagossá válik.

A kisütött lapótyákról lecsepegtetjük a felesleges zsírt, majd fokhagymás, sós-borsos tejföllel tálaljuk, melegen fogyasztva. Érdemes figyelni arra, hogy a sütés során pótoljuk a zsírt, és ne süssük túl a tésztát, mert akkor száraz, kemény lesz. A rongyos lapótya édes változatban is elkészíthető, porcukorral, lekvárral, mogyorókrémmel vagy csokoládéöntettel, de ebben az esetben csak csipetnyi sót tegyünk a tésztába.