Víztározóval az aszály ellen

MTI
A Kadia Ó-dunai tározó a térségben jelentkező víztöbblet tárolásával és hasznosításával nem csak a felelős vízgazdálkodást, de a környező védett természeti értékek és vizes élőhelyek megóvását is segíti - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára hétfőn a létesítmény ünnepélyes átadásán, Hercegszántó közelében.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Zsigó Róbert az eseményen a beruházás jelentőségét hangsúlyozva elmondta: bár az idén a mezőgazdaság számára károsan sok eső esett, korábban több aszályos év okozott komoly veszteségeket az agráriumban. Hozzátette: a tározó megvalósításában is tetten érhető a katasztrófavédelem, a vízügyi ágazat, a Belügyminisztérium és az önkormányzatok összefogása, amelyre - hasonló fejlesztésekkel együtt - az ország többi részében is szükség van.

A közfoglalkoztatási mintaprogram keretében egy év alatt, közel 330 millió forintból elkészült tározó kialakításában 57 közmunkás vett részt. A 3664 méter hosszú, átlagosan 12-40 méter fenékszélességű létesítmény napi 115 000 köbméter víz bevezetését és összesen 400 000 köbméter víz tárolását teszi lehetővé.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?