Itt a újabb csapás: félmillió tonna termést pusztított el a forróság a magyar földeken

Itt a újabb csapás: félmillió tonna termést pusztított el a forróság a magyar földeken

agrarszektor.hu
Szenvedtek a hűségben a búzák, és a szakemberek becslése szerint félmillió tonnával lesz kevesebb a termés, mint előzetesen várták. A korábban a magtárakba került árpa viszont megúszta, és jó termést hozott.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A nagy hőségben "összeértek" a növények, a hosszú és a rövid tenyészidejű búzák is egy időben váltak vágáséretté - mondta a Világgazdaságnak Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke. A búza aratása körülbelül az egyharmadán jutott túl, és a hétvégi viharok annyiban akadályozták, hogy egy-egy tábla kapott nagy esőt, arra három napig nem lehet rámenni, de ez országos mértékben nem akasztja meg az aratást. Ráadásul a csapadék eloszlása is szélsőséges volt, egy-egy gazdaságon belül is előfordul, hogy akadnak alaposan eláztatott és szárazon marad táblarészek. 

EZ IS ÉRDEKELHET

Az árpa szerencsére nem sínylette meg túlságosan a szélsőséges időjárást, betakarítását lényegében teljesen befejezték az országban, és kifejezetten jó, hektáronként 6-6,5 tonnás átlagterméssel. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala megyei szervezetének közlése szerint Zalában ennél alacsonyabb, 5,5 tonnás volt a hektáronkénti átlagtermés, de a tavalyinál 0,2 tonnával itt is jobb lett az átlaghozam. A búzánál a korai érésű fajták még viszonylag jól teljesítettek, a hosszú tenyészidejűek viszont a hőségben "megsültek", és 4-5 tonnánál nagyobb termést nem fognak hozni. A GOSZ legfrissebb becslései szerint a korábban vártnál körülbelül félmillió tonnával kevesebb búzát takaríthatnak be az idén gazdálkodók, vagyis 4-4,5 millió tonna lehet az össztermés. A GOSZ-elnök úgy véli, hogy ugyanakkor a száraz időben nem támadt a fuzárium, a termény beltartalma is kiváló, egyedül a kényszerérett táblákról learatott búzánál lehet gond a hektolitersúllyal. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdálkodók költségei az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedtek, így például a búzatermesztési technológiákban fontos szerepet betöltő műtrágya ára megduplázódott.

Egyelőre csak néhány megyéből kapott adatokat a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ), ezekből viszont az leszűrhető, hogy a hőség miatti kényszerérés elég sok helyen megtörtént, a szemtelítődés nem tudott befejeződni, így terméskiesést kell elszenvedni - árulta el Csősz Tibor, a MOSZ tanácsosa. Ettől függetlenül bíznak abban, hogy a termény minőségében az euro és az étkezési kategória lesz a meghatározó. Az árpáról a MOSZ is jó híreket kapott: van olyan régió, ahol a termésátlagok 7 és 10 tonna között szóródtak. Azt ugyanakkor nem jelezték a MOSZ-nak, hogy a vihar kiverte volna a kalászból a szemet, vagy megdőlt volna az állomány. Utóbbi talán azért sem következett be, mert a búza idén alacsonyabb a szokásosnál. Csősz Tibor szerint ez az év rávilágított arra, hogy a jégkár-mérséklő rendszer ellenére sok helyen pusztított a jégeső, ráadásul nem apró szemű jéggel.

EZ IS ÉRDEKELHET

Bár az elmúlt napokban sokfelé előfordultak záporok, zivatarok, ettől függetlenül nem lehet beszélni országosan elegendő csapadékról. Megyén belül is előfordul, egy adott helyen azt mondják, megmenekült az utóbbi hetek szárazságától szenvedő a kukorica, onnan néhány tíz kilométerrel távolabb pedig hiába várták a csapadékot. A termelői jelzések alapján a kukoricaterméssel is komoly problémák lesznek, ha a következő napokban nem esik komolyabb mennyiségű eső. A kukorica esetében is abban reménykednek, hogy legalább az átlagot hozza, és az elmúlt egy évben kialakult piaci árak kompenzálják a gazdálkodók kieséseit. 

Címlapkép forrása: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Fókuszban a tányérvédelem (x)

A napraforgó termésbiztonsága szempontjából az első kezelés kulcsfontosságú, de nem szabad megfeledkeznünk a tányér védelméről sem, mely a további minőség- és mennyiségmegőrzés záloga.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?