Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
Egyre többen kongatják a vészharangot az európai gabonapiaci helyzet miatt egyre többen kongatják a vészharangot. Tavaly ugyanis az orosz-ukrán háború következtében az ukrán kikötőket lezárták, ami az egész világot érintő élelmezési válsággal fenyegetett. Az Európai Unió a szolidaritási folyosók felállításával az ukrán áru importját kívánta megkönnyíteni annak hagyományos célpiacaira, Afrika és Ázsia egyes régióiba - mondta el Nagy István agrárminiszter a Magyar Nemzetnek. A tárcaveztő beszélt arról is, hogy az ukrán tengeri export azóta részben újraindult, a szárazföldi folyosók működése viszont nem érte el eredeti célját: az Ukrajnából érkező áru ugyanis nem jutott el az addigi vevőihez, hanem a szomszédos uniós tagállamokban ragadva lényegében értékesíthetetlenné tette az ottani gabonát és olajos magvakat, jelentős károkat okozva ezzel a helyi termelőknek, így a magyar gazdáknak is.
Nagy István elmondta, hogy a szolidaritási folyosók megnyitása óta az összesített adatok alapján a teljes múlt évi ukrán gabona- és olajosnövény-import 2,5 millió tonna volt, amelyből 1,8 millió tonna volt a közvetlen, 0,7 millió tonna a közvetett behozatal. Ahhoz, hogy az ember érzékelhesse, mekkora ez a mennyiség és az okozott probléma, az agrárminiszter elárulta: a korábbi években megszokott ukrán import évente 40-60 ezer tonna körül alakult. Arra nézve ugyan nincsenek pontos számok, hogy ebből mennyi ragadt az országban, ám a tárcavezető szerint ennek
nagyobb része minden bizonnyal az országban maradt, amit elsősorban az árak esésén keresztül érzünk. Az árinformációs rendszerünk adatai szerint Magyarországon az étkezési búza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára 27%-kal, a takarmánybúzáé 37%-kal, míg a takarmánykukoricáé 23%-kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbihoz képest.
Nagy István beszélt arról is, hogy a fenti áresések mértéke, de talán még inkább az értékesítési lehetőségek megszűnése jól mutatja, hogy a magyar gazdák óriási veszteséget kénytelenek elkönyvelni az ukrán gabonadömping miatt. Az agrárminiszter szerint ráadásul nem csak a szántóföldi növénytermesztők vannak bajban, ugyanis a teljes körű vámmentességet élvező ukrán mezőgazdaság az európai piacra a gabona mellett nagy mennyiségű baromfit, tojást és mézet kezdett exportálni, ami kiszorítja hagyományos piacairól a magyar termékeket és a termelési költségek szintje alá süllyeszti az értékesítési árakat. A gabonára visszatérve Nagy István elmondta: az ukrán termények tartós jelenléte komoly problémákat okozhat Európa gabona- és olajosnövény-termelő országaiban.
A hazai raktárak egy részét az eladatlan 2022-es gabona és olajos mag foglalja el, s ha az idén nagy termésmennyiséget aratunk, az ukrán import pedig folytatódik, egyes régiókban raktárkapacitási problémák is felmerülhetnek. A jelzett kilátások alapján a probléma forrására koncentráló intézkedések hiányában az ukrán import miatti piaci feszültségek 2023-ban újra felmerülhetnek
- mutatott rá Nagy István.
Arra a kérdésre, hogy az ukrán termelők miért kínálják ilyen alacsony áron a terményeket, a tárcavezető kifejtette, hogy az ukrán mezőgazdaság szereplőinek jó része hatalmas gazdaságokban termel nagyon alacsony termelési költségekkel, ami az Európai Unióban már nem megengedett termesztési és növényvédelmi gyakorlatoknak is köszönhető. Ez azonban szintén jelentősen csökkenti az önköltséget. Az agrárminiszter elmondta, hogy éppen ezért Magyarországon szigorú minőségi és élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzésnek vetik alá az ukrán gabonát, és hogy a vizsgálatok nemcsak a feldolgozatlan gabonaterményekre, hanem az ukrán eredetű búzalisztekre is kiterjedtek. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) eddig már több esetben is talált mikotoxinnal szennyezett kukoricát, és több minta is mutatott pozitív eredményt a GMO-vizsgálatot követően. Két esetben szójaszennyezettséget is találtak a hatóság szakemberei - sorolta a miniszter.
A probléma nemcsak Magyarországot érinti, valamennyi, Ukrajnával határos országban gondot okoz a hirtelen milliós nagyságrendűre ugró gabonaimport. Ezek az uniós tagállamok nemrég pedig közös levélben fordultak az Európai Bizottsághoz a helyzet gyors megoldását sürgetve. Ezzel kapcsolatban Nagy István kifejtette, hogy Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Románia és Bulgária állam- és kormányfői szinten Ursula von der Leyen bizottsági elnökhöz fordultak egy közös levéllel, amiben olyan lépéseket sürgettek, amelyek az érintett gazdák azonnali megsegítését és a kiváltó okok kezelését is magukban foglalják. Kérték a rendkívüli támogatásra fordítható összegek megemelését, illetve azt, hogy az EU humanitárius célból vásárolja fel a határ menti tagállamokban megtermett, de az import miatt eladhatatlan gabonát. A kérdésben nemrég ismét egyeztettek az érintett tagállamok agrárminiszterei további együttműködésben maradva.
Nagy István elmondta, hogy még nem érkezett megfelelő válasz az Európai Bizottságtól, ezért Lengyelországhoz hasonlóan, átmeneti jelleggel Magyarország is megtiltotta az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabona és olajos magvak, valamint több más mezőgazdasági termék az országba történő importálását. Az agrárminiszter rámutatott, hogy
a jelenlegi piaci folyamatok folytatódása olyan komoly károkat okozna a magyar mezőgazdaságnak, hogy rendkívüli intézkedésekkel kell ezeknek gátat szabni. A lépésünk átmeneti jellegű, kifejezetten a Magyarországra címzett termékekre vonatkozik, és 2023. június 30-ig tart. Ez elegendő idő lehet érdemi és tartós megoldást jelentő uniós intézkedések meghozatalára, az ukrán áruk teljes körű vámmentességének, a szolidaritási folyosók működésének átgondolására.
Nagy István hozzátette, hogy minden lehetséges eszközt bevetnek azért, hogy megvédjék a magyar gazdákat az ukrán gabonadömpingtől, de probléma nemzeti hatáskörben nem oldható meg, elkerülhetetlen a közös fellépés, az európai uniós intézkedések bevezetése. A közép-európai országok megállapodtak abban, hogy Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök koordinálásával közösen lépnek fel, hogy megvédjék a gazdákat az ukrán gabonadömping káros hatásaitól - tette hozzá a tárcavezető.