Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
Az elmúlt egy hétben szombaton és vasárnap többfelé fordultak elő zivatarok, melyeket helyenként kiadós felhőszakadás kísért, majd hétfőn késő este délnyugat felől érte el hazánkat egy kiterjedt zivatarzóna, melyből a Balaton tágabb környezetében 10-30 mm esett, kedden pedig gyenge esők, záporok öntöztek az ország délnyugat-északkeleti széles sávjában, ekkor azonban a legtöbb helyen már 5 mm alatt maradt a csapadék mennyisége - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) legfrissebb agrometeorológiai jelentéséből. Szerdán estétől ismét nyugat-délnyugat felől jöttek zivatarok, ezúttal azonban többfelé esett kiadósabb, 5-15 mm néhol 20-35 mm közötti mennyiség, és az elmúlt időszakban szárazabb alföldi területeken is volt csapadék. A mögöttünk álló egy hét csapadékmennyisége is nagy területi változékonyságot mutat. Szerda éjfélig a Dunántúl nagy részén 10-30 mm-t mérhettünk, de Győrtől nyugatra szinte semmi nem esett. A Dunától keletre főként lokálisan fordult elő nagyobb mennyiség.
Az elmúlt harminc napban az ország nagy részén több csapadék hullott a sokéves átlagnál, számottevő hiány az Alföld déli részén, északnyugaton valamint Debrecentől keletre, délkeletre tapasztalható. A talaj felszín közeli része a Kisalföld nyugati, északnyugati felén meglehetősen száraz, míg délnyugaton kimondottan sáros, az ország nagy részén azonban kielégítő a nedvességtartalma.
A középső talajrétegben, ahonnan a nyári növények most a legintenzívebben szívják a nedvességet, az Alföldön találunk kritikusan száraz területeket, ezek nagy része azonban a mai csapadék hatására töltődik valamelyest. A fél méternél mélyebb talajrétegben egyelőre megfelelő mennyiségű nedvesség áll a növények rendelkezésére.
Az átlaghőmérséklet az elmúlt napokban 20 és 23 fok között alakult. A legmelegebb órákban jellemzően 27-31 fok közötti értékeket mérhettünk, ennél pár fokkal hűvösebb a felhős, csapadékos területeken fordult elő főként kedden.
Az árpa mellett egyre többfelé zajlik már a búza és a repce aratása is. Elég változékony időben kezdődött a betakarítás, a korábbi nagy csapadékokból adódóan többfelé vannak megdőlt táblák is. Az aratásra meleg, száraz idő lenne az ideális a folytatásban. A kukorica és a napraforgó számára viszont jól jöttek az elmúlt egy hét záporai, szépen növekednek az állományok. A kukorica egyre többfelé címeres, a napraforgó pedig virágozni kezd.
A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink a június közepére vonatkozó állapotot mutatják. Ebben az időszakban magas az index értéke, de az előző időszakhoz képest már nagy területen csökkenés látható, mely főként az őszi vetések érésének tudható be. A nyári növények zöld tömege ugyanakkor intenzíven növekszik. Az anomália térkép szerint a sokéves átlagnál továbbra is országszerte jóval magasabb az index értéke, azaz a növényzet fejlettebb, dúsabb, zöldebb a szokásosnál.
A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 570 és 690 foknap között alakul, az alacsonyabb értékek északon és nyugaton, a magasabbak délkeleten vannak, az országon belüli különbség egyre nő. Az összegzés kezdete óta folyamatos elmaradásban van a hőösszeg, és az elmúlt egy hétben is növekedett ez az elmaradás. A tavalyi évhez képest 70-130 foknap a hiány, a sokéves átlaghoz képest pedig 30-70 foknap. Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai körülbelül egy héttel később következnek be a szokásosnál.
Péntekektől csökken a csapadékhajlam, már csak a déli országrészben lehetnek elszórt záporok, zivatarok, szombattól pedig országszerte napos, száraz időben lehet haladni a betakarítási munkákkal. További csapadékra csak keddtől, és csak kevés helyen van esély, így az előttünk álló egy hétben a talajok száradására lehet számítani. A ma átvonuló hidegfront mögött melegszik az idő. Pénteken még csak 25-30 fok közötti maximum értékekre van kilátás, majd vasárnap már nagy területen melegszik 30 fok fölé a levegő, hétfőtől pedig az ország nagy részén hőség várható többfelé 33-37 fokos csúcsértékekkel. Magas lesz az UV sugárzás is, ami a növények levelein illetve az arra érzékeny zöldségeken, gyümölcsökön napégést okozhat. Szombattól a jövő hét közepéig a meleg, száraz időben napközben légköri aszály is várható, igen alacsony lesz a relatív páratartalom.