Megjött a helyzetjelentés a földekről: nem minden gazda örülhet

Megjött a helyzetjelentés a földekről: nem minden gazda örülhet

agrarszektor.hu
Egyelőre csak kevés terülten volt számottevő csapadék, az őszi vetéseknek viszont egyre nagyobb szüksége lenne az esőre. A kukorica aratására és a még kint lévő gyümölcsök betakarítására azonban a száraz idő a kedvező. A folytatásban erős és tartós délnyugati áramlással igen enyhe, többször nedves levegő áramlik felénk, illetve csapadék is várható, de nem egyenletes területi eloszlásban.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A múlt hét második felében elszórtan hullott kevés csapadék hazánkban, majd vasárnap egy hidegfront okozott sokfelé esőt. Nagyobb, 5 mm-t meghaladó mennyiség azonban csak északkeleten és nyugaton esett. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege általában 10-30, az elmúlt 90 napé pedig az Alföldön helyenként már 80-90 mm hiányt mutat a sokéves átlaghoz képest. A szeptember 24. körüli országos csapadék a felszín közeli talajréteget sokfelé telítette nedvességgel, de ez a felső 20 cm-es réteg azóta nagyon sokat száradt és csak északkeleten és nyugaton kapott pótlást. A mélyebb talajrétegek még az ősz elejére száradtak ki nagy területen, és azóta is csak fogy a nedvesség - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) legfrissebb agrometeorológiai jelentésében.

 

A hőmérséklet csúcsértéke a múlt héten csütörtökön, pénteken és szombaton még jellemzően 25 Celsius fok körül alakult, ami jóval magasabb az ilyenkor szokásos értéknél. Vasárnap hidegfront érkezett, akkortól már csak 15 fokig melegedett a déli órákra a levegő. A hideg levegő nyugalomba jutása és a felhőzet csökkenése után sokfelé volt fagyos a reggel kedden és szerdán, helyenként -3, -5 fok is előfordult 2 m-es magasságban.

Vegyes a helyzet a földeken

A kukorica aratása már javában zajlik, az optimális szemnedvesség eléréséhez a száraz időjárás a kedvező, miként a gyümölcsök betakarításához is. Szabolcsban például még sok alma, sőt szilva is van még kint a fákon. Az őszi káposztarepce számára a szeptember végi eső igen sokat jelentett, viszont nem lehetett sokág nagy a gazdák öröme, hiszen azóta csak északon esett kevés eső, az ország nagyobb részén igen sokat száradt a talaj. A később vetett állományok még többnyire 4-6 levelesek, míg a korábbiak már 6-8 levelesek, és mind nagyon várnak egy kiadós csapadékot. Az őszi búza magágy előkészítése és vetése is megkezdődött már, a keléshez azonban túl száraz a talaj fölső része.

Ilyen idő vár ránk a napokban

A következő napokban változékony, enyhe, többször csapadékos időre számíthatunk, a jövő hét közepéig  nagyrészt délnyugati lesz fölöttünk az áramlás. Többször érkezik több-kevesebb eső, a legtöbb előre láthatólag szombaton és szerdán, a péntek, a hétfő és a kedd ígérkezik száraznak. Összességében a jövő hét közepéig sokfelé eshet 10-20 mm csapadék, de valószínűleg nem lesz egyenletes a térbeli eloszlása, egyes országrészek akár ki is maradhatnak a nagyobb esőből. A talaj felszín közeli rétege így nedvesedik, ami a fejlődésben lévő repcének és őszi árpának, valamint az elvetett búzának igen jól fog jönni. A hőmérséklet tovább emelkedik, pénteken a déli országrészben akár a 29 fokot is elérheti, miközben északkeleten jóval hűvösebb várható. Vasárnaptól kissé mérséklődik a felmelegedés, de délen továbbra is 23-25, míg északon 15 fok körüli maximumok várhatók. Éjszakai fagy a jövő hét közepéig nem valószínű

- írja az OMSZ.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?