Megérkezett az előrejelzés a magyar földekről: ez nem jött jól a gazdáknak

Megérkezett az előrejelzés a magyar földekről: ez nem jött jól a gazdáknak

agrarszektor.hu
A hét végén eső, főleg a keleti országrészt érintő kiadós csapadék jó hatással van fejlődésben lévő vegetációra, kivéve a jéggel érintett területeket. Az aratás esetében azonban nem hiányzott ez a csapadékemnnyiség a termés minősége is romlik, és a betakarítást is hátráltatja. Az előttünk álló hét sem lesz optimális ebből a szempontból, ugyanis főleg a hét közepén újabb záporok, zivatarok várhatók.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Az előző héten egyre melegebb, többnyire száraz időjárásunk volt, melyet a hét végén érkezett frontrendszer zárt le. Szombaton reggelre és délelőtt többfelé alakult ki zápor, zivatar, majd este dél felől kiterjedt zivatarrendszer érkezett és fejlődött tovább az ország keleti felén. Sokfelé volt felhőszakadás, jégeső és károkozó szél. Ez a rendszer nagy területen hozott 20 mm-t meghaladó csapadékot, de a Tisza-mentén és északon sokfelé 40-80 mm is lehullott, sőt Tokajban 121,3 mm esett. Vasárnap délelőtt a zivatarok délkeletre szorultak vissza. A kiadós csapadékból nagy terület ki is maradt, egyenetlen volt annak eloszlása, de zömében ott esett, ahol a legnagyobb volt a hiány. A harminc napos csapadékösszeg nyugaton és északkeleten jelentős, 10-60 mm közötti pozitív eltérést mutat a sokéves átlaghoz képest, míg főleg az Alföld déli és délkeleti tájain van többfelé 10-30 mm csapadékhiány - olvasható a HungaroMet Zrt. legfrissebb agrometeorológiai jelentésében.

A talajok felszínhez közeli része a hét végéig sokat száradt és a középső talajréteg is veszített nedvességtartalmából. Péntekre csaknem az egész Alföldön 40 százalék alá csökkent a felső fél méteres talajréteg nedvességtartalma a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában. A szombat esti, éjszakai nagy eső így rendkívül sokat ért. Északon telítetté vált a fölső fél méter, a Dunántúlon pedig még a korábbi csapadék miatt van bőven nedvesség, így a nyári növények jelenleg hazánk döntő részén nem szenvednek vízhiánytól. A hőmérséklet csúcsértéke hétfőtől egyre nagyobb területen 30 fok fölött alakult, illetve szerdán és pénteken az Alföld jelentős részén a 35 fokot is elérte vagy meghaladta a csúcshőmérséklet. A hőség csak szombatra, a keleti részeken pedig csak vasárnapra mérséklődött 30 fok körüli maximumokra. 

A vegetáció, így kultúrnövényeink is két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. Az őszi vetések a legtöbb helyen már beértek, az aratás zajlik. Az érés idején hullott sok csapadék sajnos nem tett jót a termésnek. A kalászosok táblái a felhőszakadások által érintett területeken megdőltek, és a gyakran nedves állományokban a gombás megbetegedések is gondot okoztak. A sáros, többfelé belvizes táblák az aratást is hátráltatják.

A napraforgó és kukorica egyre többfelé virágzik, mostantól igénylik a legtöbb nedvességet, havi 100 mm eső lenne az ideális. Az elmúlt napok csapadéka tehát nagyon jól jött az állományoknak, már ahol jeget nem kaptak. A talaj hazánk nagyobb részén ebben a kritikus időszakban egyelőre elegendő nedvességet tartalmaz az optimális fejlődéshez. Az elmúlt héten alacsony volt a levélnedvesség időtartama, csak a hétvégén, szombaton-vasárnap alakultak ki tartósan vizes állományok. A párás időszak hossza is rövid volt, inkább csak a hét végén volt 5 órát meghaladó érték az országban. A gombás megbetegedések kialakulásának időjárási feltételei így többnyire nem voltak kedvezőek.

A folytatásban nem várható jó arató idő, ugyanis a hétfői száraz idő után keddtől ismét érkeznek a záporok, zivatarok. A legnagyobb számban szerdán és csütörtökön várhatók zivatarok, de ez után is kialakulhatnak elszórtan az országban. Nagy területen hullhat a héten újabb 10-20 mm-t meghaladó csapadék, de ismét jelentős területi különbségek várhatók. A hét elején még szikkad, szárad a talaj, majd a hét közepén ismét sokfelé válik nedvessé, sárossá. Péntektől a zivatarok ritkulásával ismét a száradás válik jellemzővé. Jelentősebb szél inkább csak zivatarok környezetében várható. A hőmérséklet ezen a héten jelentősen nem változik majd, a csúcsértékek 30 fok körül alakulnak, csak a tartósabban felhős és záporos szerdán és csütörtökön valószínű kevésbé meleg.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Fókuszban a tányérvédelem (x)

A napraforgó termésbiztonsága szempontjából az első kezelés kulcsfontosságú, de nem szabad megfeledkeznünk a tányér védelméről sem, mely a további minőség- és mennyiségmegőrzés záloga.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?