Még szeptember 15-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
Kissé módosult az elmúlt napokban a hétvége, illetve a jövő hét elejének időjárása, ugyanis az északnyugat felől érkező, brit meteorológusok által Darragh névre keresztelt ciklon irányt változtatott. A ciklon a korábbi futások alapján közvetlenül érintette volna a Kárpát-medencét, a szerdai modellfutás vasárnapra egyes részekre kiadós csapadékot, egyes területekre intenzív havazást is prognosztizált - emlékeztettek.
A helyzet azonban mostanra markánsan megváltozott, mert a legfrissebb előrejelzések szerint a ciklon hidegfrontja az Alpok felett hullámot vet, lelassul, és déli ágán mediterrán ciklon képződik, amelynek középpontja Magyarországtól délnyugatabbra helyezkedik majd el, így a vasárnapi csapadék esélye jelentősen csökkent. A friss előrejelzésekben inkább a jövő hét elejére tolódott a csapadék érkezése - írták.











