Őrület: olyan szőlőfajta lett hungarikum, amit alig termesztenek itthon

Őrület: olyan szőlőfajta lett hungarikum, amit alig termesztenek itthon

agrarszektor.hu
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén. A Magyar Értéktárba került a Pető-módszeren alapuló Konduktív Pedagógia Rendszere, valamint a Békés vármegyei szűcshímzés és a magyar nyereg. Ezzel a Hungarikumok Gyűjteményébe tartozó értékek száma 96-ra, a Magyar Értéktár pedig 158-ra emelkedett.

A Hungarikumok Gyűjteményébe került a csárda, amely hagyományosan Magyarországra jellemző, a kora újkortól szálláshelyként és vendéglátóhelyként is üzemelő, a mai napig létező vendéglátó-ipari egység, komplexum. Nagy István közösségi média oldalán közzétett videóüzenetében úgy fogalmazott, a bizottsági ülésnek helyszínt adó több mint 300 éves Hortobágyi Csárda is szerves része a magyar kultúrának - írja közleményében az Agrárminisztérium.

Hozzátette, szintén hungarikummá nyilvánították a badacsonyi kéknyelűt. Ez azért is különösen fontos számunkra, mert alig 45 hektáron termesztik ezt a szőlőfajtát. Olyan is előfordult, hogy a világ legjobb borává választották az ebből a szőlőből készült nedűt. A kéknyelűt autochton fajtának, vagyis ősi, keletkezési helyén maradt, tehát őshonos fajtának tekinti a szakirodalom. 

Mától a Békés vármegyei szűcshímzés szintén a Magyar Értéktár részét képezi. A Békés vármegyei szűcsmesterség a 18. század első felében jelent meg szervezett formában, amikor megalakult az első céh. A 19. században a vármegye gazdasági fejlődése kapcsán megnövekedett az igény a színvonalas lakáskultúra és a módosabb öltözködés iránt. A díszesen kivarrott ködmönök, subák elterjedt viseleti darabjai voltak Békés vármegye lakosságának. 2021-ben a „Békés megyei szűcshímzés élő hagyománya” felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére is.

A magyar nyereg is az értéktárba került, ami számos hőstett végrehajtásában játszott főszerepet. A bizottság beszámolójából kiderül, az eddigi kutatások és a leggazdagabb, illetve a legrangosabb közgyűjtemények anyagát feldolgozó vizsgálatok alapján megállapíthatjuk, hogy nyergünk keleti kulturális örökségünk része, amely a Kárpát-medencében történt megtelepedést követően bizonyos belső fejlődési folyamaton ment át. Ennek eredménye a magyar nyereg, s annak legelterjedtebb változataként a tiszafüredi nyereg – a használatból való kiszorulásáig – parasztságunk köznapi életében és ünnepi alkalmaiban is megbecsülés tárgya volt.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

A napraforgó helyzet (x)

A hűvös tavasz miatt a napraforgó fejlettsége nem az ideális viszont a gyomok már olyan nagyok lehetnek, hogy nem lehet várni a gyomirtással.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2025
Fenntarthatósági követelmények az agráriumban.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 31. 13:02