Komoly fordulat a magyar földeken: fellélegezhetnek a gazdák?

Komoly fordulat a magyar földeken: fellélegezhetnek a gazdák?

agrarszektor.hu
Egy hete tetőzött az aszály, az ország durván harmadán súlyos volt a helyzet, ami főként az Alföldet jelentette. Két nap alatt bepótolta az időjárás az elmaradt júniusi átlagmennyiséget hétfőn és kedden.

Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!

A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat. 

Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.

Erre további záporok, zivatarok segítettek rá még az elmúlt napokban. Több helyen 40-50 mm esett, egy-egy felhőszakadással pedig előfordult ennek majd' a duplája lokálisan. Országszerte mérséklődött, az említett területeken - főként északnyugaton, nyugaton, a Duna déli szakaszánál és északkeleten - pedig a talaj felső fél-egy méteres rétege kellően átnedvesedett, többfelé megszűnt vagy enyhe a mezőgazdasági aszály - írja az Időkép.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK