2019. november 18. hétfő Jenő

Hírek - Növény

A felkapott szőlőfajták lettek a zöldszüret legnagyobb áldozatai

Az utóbbi évek szőlőtelepítéseinek legnépszerűbb fajtáját, a biancát, valamint a néhány éve még a magyar borok világpiaci áttörését elősegítő furmintot szüretelték le a legnagyobb területen a magyar szőlőtermelők a zöldszüret során. Az érés előtti szüreteléssel július 10-ig kellett végezniük azoknak a termelőknek, akik igényelték a hektáronkénti 300 ezer és 1,1 millió forint közötti támogatást, amelyet a zöldszüretért lehet kapni.
 
 

2018-ban a fogyasztásnál 46 millió hektoliterrel több bort állítottak elő a világon, ez pedig kiélezett versenyhelyzetet eredményez, amely hat a 2019. évi magyarországi szüretre és szőlőfelvásárlásra is. A piac rövidtávú szabályozására a Közös Agrárpolitika (KAP) két intézkedést tesz lehetővé a tagállamok számára: a zöldszüretet és a krízislepárlást. A zöldszüret a még éretlen állapotban lévő szőlőfürtök teljes eltávolítását jelenti, amelyet Magyarországon idén támogatnak először. A zöldszüretért járó kompenzáció kizárólag uniós forrásból származik, kifizetését a kap határozza meg. A támogatás összegét az adott szőlőterület előző két évének átlagos terméshozama határozza meg, összege hektáronként 300 ezer-1,1 millió forint lehet. A támogatást a MÁK november 15-ig fizeti ki azon termelőknek, akik a zöldszüretet szabályszerűen elvégezték július 10-ig.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) adatai szerint Magyarországon nagyon sok termelő - 5623 hektárra - jelentkezett a támogatásra - írja a Világgazdaság. Ugyanakkor ennél végül kisebb területre adtak engedélyt, sokan ugyanis úgy értelmezték a zöldszüretet, hogy csupán gyérítik a fürtöket, holott a szabály szerint a bejelentett területen az összes fürtöt le kellett szedni. Végül körülbelül 5200 hektár lett a korábban leszüretelt terület nagysága, ami még így is az ország hivatalos borszőlőtermő területének majdnem a 8 százaléka.

A legnagyobb területre, több mint 2900 hektárra a Kunsági borvidéken adtak be zöldszüreti kérelmet a szőlősgazdák, ezt követte 781 hektárral a Mátrai, illetve 468 hektárral a Tokaji borvidék. A fajták közül a biancát 1370, a furmintot 772, a kékfrankost pedig 670 hektáron tervezték érés előtt leszüretelni.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu