Ilyenek lettek a búzaeredmények a határszéleken! - Mennyiért adják el?

Agrárszektor
Jobb helyzetben vannak azok a gazdálkodók, akik a nyugati felvevő piacokhoz közelebb helyezkednek el. Nemcsak a szállítási távolság kisebb a célországok irányába, de mintha információból és vásárlóból is több állna a rendelkezésükre.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Kelet: kis mozgástér

"Túl vagyunk a betakarításon"- mondja Gyula térségében, a román határ közelében egy gazdálkodó. "Biztos voltam benne, hogy 8 tonnás csúcstermésnek nézünk elébe, a végeredmény mégiscsak 6 tonna lett." A gazdálkodó már hét éve termel a francia Iridium fajtával, ami a legrosszabb táblákban sem produkált még 7 tonnánál kevesebbet, kivéve az idei évet. A fajta képes a malmi minőségre, most mégsem bizonyult jónak a beltartalma, nem sokat sorolt a felvásárló az étkezési kategóriába. A környékben sokan dolgoznak a szintén francia Cellule fajtával is, amelyik most is hozni tudta a 8 tonnás átlagot.

"Nem tudom, mit rontottam el, megkapta a tábla a 160 kg nitrogént és a komplex műtrágyát, plusz algás kezeléseket is. Annyira biztos voltam benne, hogy rengeteg lesz idén a búza, hogy a termés csaknem felét leszerződtem 40 ezer forintra. Aratáskor derült ki, hogy hiba volt. Most már a takarmány minőségért is 45-46 ezer forintot kínálnak tonnánként. Sajnos nincs sok potenciális vevő a térségben, és majdnem ugyanannyit adnak a búzáért" - sóhajt a gazda. A maradék termést január első heteiben fogja értékesíteni. "Olyankor még nem ébredtek fel a gazdatársak, és a piac általában hálásan fogadja az újévi első kínálatot. Nekem bevált ez az értékesítési időpont."


Az ukrán-szlovák határ közelében, Cigándon is az a tapasztalat, hogy a fél tucat vevőjelölt nagyjából azonos árat kínál a búzáért. "Befejeztük az aratást, ilyenkor szoktunk körülnézni, hogy mik az ajánlatok, bár ennek nem nagy a jelentősége a csekély különbségek miatt. 43 ezerért adható el a takarmánybúza és 46 ezerért a malmi minőség. Tárolni sajnos nem tudunk, úgyhogy az értékesítés időpontját sem tudom megválasztani" - hangzik el. Külföldről érkező vevője - a gyulai kollégához hasonlóan - neki sincs. A gazdaságban a martonvásári Nádor 6-7 tonnás átlagokat szokott adni, míg a Syngenta Moisson fajtája 7-8 tonnát. "A mennyiségek nem voltak rosszak idén sem, de a beltartalomtól többet vártam. Az euró minőség alját súroljuk, kis híja volt, hogy nem takarmánynak minősült az egész termés" - meséli az észak-keleti határon élő gazda. Összességében kellemesen csalódott a végeredményben, mert a hosszú aszály után a mennyiséget illetően is kétségei voltak.

Nyugat: nagy mozgástér

"A héten tart még nálunk az aratás. Hozammérő nincs a kombájnban, előzetes statisztikát sem készítettünk még, de a bevált fajták nagyjából hozták az elvárt hozamokat" - hangzik el az osztrák határ mentén, Sopronkövesd térségében. A gazda a magyar búzafajták közül a martonvásári Nádort részesíti előnyben, amelyik kiváló beltartalom mellett 6 tonnás átlagokat produkál a térségben, az osztrák fajták közül pedig a 7-8 tonnás hozamokkal kecsegtető, szintén jó minőségű Bernstein a kedvenc. Az osztrák és az olasz malmok igényeihez illeszkedik az új Topkapi fajta, amelyik szintén magas hozamok mellett produkál malmi minőséget. A nyugati határ mellett is nagyjából a termés felére szerződnek le még az aratás előtt, ám sokkal jobb kondíciókkal, mint az ország dél-keleti felében: 44-45 ezerért adták el a takarmányminőségű búzát.

"Csak a környékünkön 15 kereskedő cég verseng a terményért, és akkor az országos nagy vállalatokról nem is beszéltem. A vevőink fele külföldi: osztrák, német, olasz. Szerencsés helyzetben vagyunk itt: sok az információ és szabdalt a felvevőpiac, szabadon válogathatunk az ajánlatok között" - emeli ki a nyugati határ előnyeit a gazdálkodó. Természetesen vannak kialakult partneri kapcsolataik, amelyeket megbecsülnek. A termés másik felét több részletben akkor értékesítik, amikor a piaci helyzetet jónak látják. Nincs 'bevált receptjük' a legjobb időpontra. "Ha én előre tudnám, mikor a legmagasabb az ár, akkor már inkább lottóznék!" - mosolyodik el a gazda.


Baján, a horvát határ közelében precíziós körülmények között a javító minőség elérésére törekednek a megkérdezett gazdaságban. Normál évjáratban így is megtermelnek 6 tonnát hektáronként, amit a szokvány búzához képest akár 25-30 százalékkal magasabb áron lehet értékesíteni. "Idén még nem járunk ennél az árkülönbségnél, de szépen megindult felfelé a piac. A múlt héten még csak tonnánként 51 ezer forintnál jártunk, most pedig 54 ezret hallottam. Fog ez még hatossal is kezdődni, kevesebbért nem is adjuk el a termést" - bizonygatja a gazda. A minőségi bevizsgálás csak azután történik meg, hogy lezárult az aratás, ami a ma érkezett eső miatt - éppen az utolsó napnál - megakadt.

A megcélzott minimum ár a beltartalom ismeretében dől el, így aratás előtt nem szerződnek le egyetlen kilogrammra sem. Az értékesítéssel szükség esetén hónapokon át várnak. Mivel az idén a vártnál másfél tonnával kisebb lett a hektáronkénti hozam, különösen fontos lenne a magas átvételi ár, hiszen másképp ez a mennyiség nem biztosítja az elvárt jövedelmet. A martonvásári, kifejezetten sütőipari célra nemesített Karéj búza 4,8-5 tonna között termett, míg a német Saaten-Union Genius fajtája 4-4,2 tonnát produkált. Legkésőbb a kukorica betakarításakor a szűkös tárolótér miatt nyomás alá kerül a vállalkozás: "Idén szép termés ígérkezik kukoricából, biztos, hogy a búza egy részét ki kell majd tárolnunk, hogy beférjen a tengeri. Sajnos emiatt csak novemberig taktikázhatunk szabadon."

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?