Tombola és értékes nyeremények az Agrárszektor 2025 konferencián!
Tombolával és értékes nyereményekkel várjuk az Agrárszektor konferencia résztvevőit az esemény 2. napjának végén! FŐNYEREMÉNY: Az AXIÁL Kft. felajánlásából a szerencsés nyertes egy Fűnyírótraktor Portland Hawk H9212RD-rel lesz gazdagabb!
Szerezze meg jegyét most még Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén!
A biogáz lett a kaposvári cukorgyár védjegye, s alighanem ez jelentette a cég túlélését. Miközben 11 hazai üzemre lakat került, az egyedüliként fennmaradt somogyi cég világszínvonalú technológiát hozott létre. Cukorrépa-szeletből és törmelékből idén már ötödik éve állítanak elő az energiát. A világon egyedülálló módon az üzem önellátó lehet, az újabb tervek megvalósítása közel kétmilliárd forintba kerül.
Egy harmadik fermentort kívánunk majd építeni, amely csaknem egymilliárd forintba kerül. Ez újabb, nagyjából 25 százalékos energia-megtakarítást tesz lehetővé - hangsúlyozta csütörtökön kaposvári sajtótájékoztatóján Hájos László, a Magyar Cukor Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese.
A beruházás tervezett költsége 800 millió forint. Ha az elképzelések valóra válnak, úgy a cukorgyártás lényegében nulla szén-dioxid kibocsátásúvá alakulhat át, miközben teljes egészében hazai erőforrásokra épít az üzem.