Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
A köztestület közleményében hangsúlyozza, hogy csak a támogatási határozattal rendelkező ügyfelek adhatnak be kifizetési kérelmet.
A Vidékfejlesztési Minisztérium Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban illetékes hatóságának adatai alapján azt lehet tudni, hogy közel 700 gazdálkodó nyújtotta be kérelmét a védett őshonos, valamint a veszélyeztetett mezőgazdasági állatok tartásának támogatására.
A kamara azt is közzé tette, hogy a kérelmek egyes célprogramok közti megoszlása alapján olyan elvi döntés született, mely szerint egyetlen célprogramban sem kerül sor a kérelmek forráshiány miatti elutasítására.
Ez a döntés azonban nem helyettesíti az egyes kérelmekre vonatkozó egyedi döntést, az minden esetben az egyes támogatási kérelmekre hozott határozatokban fog megjelenni.











