2020. augusztus 9. vasárnap Emőd

őszibarack

Egy év alatt 141%-kal drágult az alma és az őszibarack. Ráadásul borítékolható a termelés költségeinek a növekedése, és ez még erősebben tükröződik majd az árakban is, különben nem lesz aki megtermelje azt, ami az asztalra kerül....
Kilogrammonként 925 forintra emelkedett a kajszi termelői ára idén, ami a tavalyi évhez képest több mint 100 százalékos drágulást jelent. A meggyen és a szedren kívül szinte minden hazai gyümölcs ára magasabb most, mint egy évvel korábban...
Az idei évben is gyenge gyümölcstermés várható, így ez már a harmadik ilyen év - mondta Hunyadi István, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai igazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
A kajszibarack-, őszibarack- és nektarintermés Európában a becslések szerint alacsonyabb lesz, mint tavaly, mely nagyrészt az időjárási körülmények (enyhe tél, késői fagyok) eredménye. Emiatt barackfronton Európa országait, és a világ...
Felemás szezonra számítanak a gyümölcstermesztők idén. Bár a minőségre nem lehet panasz, a mennyiségre annál inkább. Eddig nagyjából feleannyi gyümölcs termett, mint a korábbi években: és cseresznyéből, meggyből, kajsziból is kevesebbet...
Május első hetéhez képest május 22-ig 50 százalékkal emelkedett a kárbejelentések száma a tavaszi fagykár vonatkozásában, így a bejelentett károsodott ültetvények mértéke 25.499 parcellára növekedett, amely 51 ezer hektár gyümölcsöst...
Szinte minden gyümölcsfajból kisebb vagy nagyobb mennyiségű importra fog szorulni idén Magyarország, köszönhetően a kemény fagyoknak, amelyek az utóbbi hetekben érték az ültetvényeket - tájékoztatta az Agrárszektort Apáti Ferenc,...
Mintegy 500 ezer tonna lehet az idei gyümölcstermés az ültetvényeket ért fagykárok miatt a FruitVeB és az ÉKASZ (Északkelet-Magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács) előzetes termésbecslése szerint...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által működtetett informatikai rendszerben rögzített adatok szerint, a megyei kormányhivatalok ellenőrzései alapján meghaladja a 15 ezer hektárt a tavaszi fagykárral sújtott ültetvények...
A március végi, április elejei fagyok megviselték a növényeket, a rügyező és a virágzó ágakat sok esetben -10 Celsius-fok is érte. Elsősorban a kajszibarack és az őszibarack károsodott, de a többi, virágzás előtt álló gyümölcsfajt...
Jelentős virág- és rügykárokat okoztak a hazai gyümölcsösökben a március végi és április eleji hideg és az éjszakai fagyok, így idén már a legtöbb gyümölcsfajnál legfeljebb csak közepes lehet a gyümölcstermés - közölte a FruitVeB...
Akinek őszibarackfája és nektarinja van, annak a tafrinára (levélfodrosodásra) mindig gondolnia kell. A betegség továbbterjedéséhez a párás, nedves időjárás, és a 4-8 fokos átlaghőmérséklet az optimális, ami azt jelenti, hogy idén...
A száraz január és február után március első hetében bőséges csapadékkal kárpótolta a gazdákat a természet. A csapadék miatt csökkent ugyan a nappali átlaghőmérséklet, de éjszakánként nem fagyott. Az esős periódus elmúltával...
Több csonthéjas termésű gyümölcsfa, mint a mandula, az őszibarack és a kajszibarack is rügyezésnek indult az enyhe tél miatt Magyarországon. Ez aggalomra ad okot, hiszen ha a mostani enyhe időjárásba belerondít egy váratlanul érkező...
Elsősorban a kedvezőtlen időjárás és a megelőző év kiugró terméseredményei miatt csökkent jelentősen, mintegy 683 ezer tonnára tavaly a Magyarországon termesztett gyümölcs mennyisége a megelőző évi 1,158 millió tonnáról, legnagyobb...
Alapvetően a gyümölcsök és a sertések drágulása miatt három hónap lassulás után októberben ismét gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján pénteken megjelent adatok szerint...
Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak mindössze 1,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál. A gabonafélék jelentősen, a zöldségek és gyümölcsök ára mérsékeltebben csökkent, így a növénytermesztési és...
Európa legnagyobb őszibarack- és nektarintermelőinél 10 százalékot meghaladó a termelésbővülés, de hazánkban is több idén az őszibarack. Az ára ennek megfelelően esett is. Magyarország exporttevékenysége jelentős, csaknem tízszer...
Nem hagyott alább idén sem a poloskainvázió Magyarországon, ezekben a hetekben fejlődik ugyanis az ázsiai márványos poloskák második generációja. A rovarral az a legnagyobb probléma, hogy egyáltalán nem válogat a táplálékot tekintve...
Fajtaváltásra lenne szükség a magyar őszibarack-termesztésben, a mostaniak ugyanis hiába finomak, a hőállóságuk nagyon gyenge. Habár azt még nem tudni, milyen lesz itthon az őszibarack termés idén, de a jövőben elképzelhető, hogy egy...

Agrárszektor Konferencia 2020

Most még a legkedvezményesebb áron

Sustainable World 2020

A Portfolio első zöld konferenciája - a jövő vállalatainak

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu