2020. november 30. hétfő András, Andor

Fogyasztói ár

Ösztönző program indult, mivel egyre kevesebben vásárolnak a legnépszerűbb magyar gyümölcsből. Sokak szerint a fogyasztás csökkenésének egyik oka az, hogy egyre drágább az alma: lassan már a déligyümölcsök egy része is olcsóbb...
Minimum 50%-kal, de inkább 70%-kal fog emelkedni a méz ára, ugyanis nagyon rossz volt 2020. A hazai méztermés nagy részét külföldre adják el a méhészek, így az is előfordulhat, hogy nem lesz a boltokban hazai méz 2021 év elejére. Az Agrárminisztérium...
Az 1,5 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL tej fogyasztói ára áfával 13 százalékkal, a 2,8 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL tejé 12 százalékkal, a trappista tömbsajté pedig 10 százalékkal nőtt 2020 augusztusában...
A népszerű Szedd magad-akciókra is hatással van a világméretű koronavírus-járvány, és sajnos az is, hogy idén a tavaszi fagyoknak köszönhetően hihetetlenül gyatra a gyümölcstermés. A HelloVidék utánajárt, milyen hatással volt...
Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz képest összességében nem változtak az árak. A KSH szerint az adatok...
A sertéspestis és a koronavírus is komoly hatással voltak a sertésárakra. A polcokra kitett hús árában a vevők vélhetően csak az emelkedést tapasztalták, a beszakadó felvásárlási árakat nem. A jó hír az, hogy valószínűleg drágább...
Megtört az infláció 4 hónapja lassuló trendje, bár az üzemanyagok még mindig lefelé húzzák az indexet, folytatódik az élelmiszerek jelentős mértékű, egyes termékeknél 20% körüli drágulása.
Januárban az egy évvel korábbihoz képest 116%-kal emelkedett a sertéshús ára Kínában. Decemberben ez a növekedés még „csak” 97%-os volt, tudhattuk meg a kínai nemzeti statisztikai hivatal adataiból. Ezzel együtt az ország élelmiszerárai...
2019. decemberében a fogyasztói árak átlagosan 4,0%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt 12 hónapban főleg a szeszes italok, a dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt jelentős mértékben. 2019-ben a fogyasztói...
A fogyasztói árak tizede sem jut el a zöldségtermelőkhöz, ami oda vezet, hogy egyre több paprikát, paradicsomot, padlizsánt kell előállítaniuk ahhoz, hogy megélhessenek. A kibocsátás tehát nő, a fogyasztó mégsem érez ebből semmit....
Bőséges az ünnepi halkínálat, mivel az időjárás kedvezett a tenyésztésnek, a fogyasztói árak tavalyhoz képest változatlanok, nyilatkozta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője.
Rendkívül költséges az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezés, a magyar állattartóknak ugyanis szigorú szabályokat kell betartaniuk annak érdekében, hogy a vírus ne terjedjen át a sertésekre. Világszerte több száz millió sertést...
A cseh statisztikai hivatal adatai alapján tavaly nagyot nőtt a zöldségfélék ára az országban, ami leginkább a termelés 18 százalékos csökkenésére vezethető vissza. A krumpli termelői ára 55 százalékkal emelkedett, a fogyasztók pedig...
Jelentősen megnőttek idén a krizantém termelők előállítási költségei a kritikus nyári meleg miatt. Többen emiatt a termesztést is abbahagyták, és a korábbi évekhez képest 10 százalékkal kevesebb dugványt vásároltak a termelők....
A vásárlók alig tíz százaléka fogyaszt jelentősen kevesebb tojást és tojásból készült terméket a fipronilos rovarirtó szer miatt tavaly kirobbant botrány óta. Az étkezési tojások fogyasztói ára ugyanakkor jelentősen emelkedett.
Több sertéshúst eszünk, mint az áfa-csökkentés előtt, pedig az ára nemigen változott 2015-höz képest. A fogyasztóknak azonban érdekük, hogy a termelők tisztességes versenyben szállhassanak ringbe termékeikkel, és ne fojtsa meg őket...
Növelték az elmúlt hetekben a sörárakat a külföldi tulajdonú, nagy magyarországi söripari vállalatok. Konkrét árazási stratégiájukról nem nyilatkoznak, de a piacon 4-5 százalék körüli drágulás látszik.
Várhatóan keresztül tudják vinni partnereiknél áremelési törekvéseiket a malomipari vállalkozások, így 5-10 százalékkal növelhetik a liszt átadási árát. Ha a drágulás megjelenik a fogyasztói árakban, éves szinten egy átlagfogyasztónak...
Évről évre egyre kisebb a minőségi alma termésmennyisége, és romlik a termésbiztonsága is Magyarországon. Ennek egyik következménye, hogy a magyar almatermés közel kétharmada ipari alma, és borzasztóan kevés gyümölcs jut a friss piacra....
Kilónként 99 forintra csökkentette a dinnye fogyasztói árát a Tesco. A termelők veszteségre számítanak, ha ilyen alacsony árak alakulnak ki a kereskedelemben.

Agrárszektor Konferencia 2020 online

10 órányi szakmai programmal és több mint 60 előadóval

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu