Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
A 31 ország több mint 20 000 lakosának megkérdezésére irányuló kutatás megállapítása, hogy tízből majdnem kilenc fogyasztó (85%) tapasztalja közvetlenül a klímaváltozás negatív hatásait a mindennapjaiban és részesíti előnyben a fenntarthatóságot szem előtt tartó termékeket. Sőt, a megélhetési költségek miatti nyomás ellenére is ezekért átlagosan 9,7%-kal többet hajlandóak költeni, például helyileg beszerzett, újrahasznosított vagy környezetbarát anyagokból készült, alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású ellátási láncban előállított termékekért - írja közleményében a PwC.
Előfordulhat azonban, hogy az infláció, a makrogazdasági volatilitás, illetve a megélhetéssel kapcsolatos aggályok miatt ez nem fog magasabb összegű tényleges költést eredményezni. A megkérdezettek 31%-ának következő évi fogyasztói szokásait az infláció veszélyezteti leginkább, és 62% az élelmiszerárak emelkedése miatt számít jelentősebb kiadásokra.
Keresik a fenntartható termékeket, de árérzékenyek a fogyasztók
A fogyasztók 46%-a azért vásárol több fenntartható terméket, hogy ezzel mérsékelje a környezetre gyakorolt hatást. A fogyasztásuk csökkentése érdekében már megfontoltabban vásárolnak (43%), az eddigiektől eltérő ételeket fogyasztanak (32%), kevesebbet vagy más módon utaznak (31%), illetve elektromos járművet vásároltak vagy terveznek vásárolni (24%).
A fogyasztók egyre intenzívebben érzik az infláció és az alapvető termékek, pl. az élelmiszerek emelkedő árai miatti szorítást, de egyre jellemzőbb az is, hogy a fenntarthatósági aspektus megjelenik a vásárlási döntéseknél. A közép-kelet-európai régió fogyasztói ugyanakkor meglehetősen árérzékenyek, és a globális trendektől eltérően az egészségtudatossági és környezeti szempontokat sokszor felülírja a termékek ára
- hangsúlyozza Mekler Anita, a PwC Magyarország fogyasztói piacokért felelős cégtársa.
Sokan az olcsóbb, sajátmárkás alapvető termékek felé fordulnak, de bizonyos árukért a fenntarthatóság érdekében hajlandóak többet fizetni. Ahhoz, hogy a cégek magukhoz tudják csábítani és megtartani a fogyasztókat, meg kell találniuk az érzékeny egyensúlyt aközött, hogy megfizethető, de fenntarthatóan előállított termékeket kínáljanak
- emeli ki a szakember. A gyártók fenntartható működését kézzelfogható jellemzőkön, mint például a gyártási eljárásokon és újrahasznosításon (40%), a környezetbarát csomagoláson (38%), vagy a környezetvédelem és a vízminőség megőrzésének elősegítésén (34%) keresztül ítélik meg a fogyasztók. Azt tervezik, hogy a jövőben több gyümölcsöt és zöldséget (52%), valamint kevesebb vöröshúst (22%) fognak fogyasztani. Ezen egészségorientált preferenciák ellenére mindössze 19%-uk veszi figyelembe élelmiszer-választásának környezeti hatásait, ami jelentős potenciált kínál az élelmiszer-termelők, kis- és nagykereskedők számára, hogy a fenntarthatósági szempontokra nagyobb hangsúlyt fektessenek.
A közösségi média által vezérelt fogyasztás ugrásszerűen nő
A márkatudatosság és fogyasztás alakításában a közösségi médiának kulcsszerepe van. A felmérésben megkérdezett fogyasztók 46%-a vásárolt közvetlenül a közösségi médián keresztül termékeket, ami 2019-hez képest 21%-kal magasabb arány. Mindemellett a fogyasztók 67%-a használja a közösségi médiát új termékek felfedezésére, és 70%-a keresi vásárlás előtt a cégek értékelését. A vásárlásokat továbbra is a közösségi média influenszerei motiválják. A válaszadók 41%-a jegyezte meg, hogy valamely híresség vagy véleményvezér befolyásolta őket a vásárlásban.
A PwC cégtársa arra is felhívja a figyelmet, hogy egyre nő a szakadék a vezetők által a vállalatukba vetett vélt fogyasztói bizalom, valamint a fogyasztók vállalat iránti tényleges bizalma között.
A piaci részesedés megtartása és növelése érdekében a vállalatoknak több dimenzióban kell kitalálniuk azt, hogy miként építhetnek bizalmat. Ehhez a digitális csatornákon is erősíteniük kell jelenlétüket illetve szolgáltatásaikat, hiszen egyre több fogyasztó vásárol termékeket közvetlenül a közösségi médián keresztül
- érvel a szakember.
A személyes adatok védelme és az ügyfélélmény javítása
A technológiai platformok amellett, hogy a fogyasztói szokásokat formálják, aggályokra is okot adnak. A válaszadók túlnyomó része, 83%-a nyilatkozott úgy, hogy bizalma leginkább személyes adatainak védelmével nyerhető el, és 80%-a jegyezte meg, hogy biztosítékot szeretne afelől, hogy személyes adatait bizalmasan kezelik. A válaszadóknak csupán 52%-a állítja meggyőződéssel, hogy érti adatai kezelésének vagy megosztásának módját.
A fogyasztók közel 50%-a mondta azt, hogy örül annak, ha adatait személyre szabott szolgáltatások és élmények biztosítására használják fel.
Minél inkább egyedi értékajánlattal keresik meg őket, annál készségesebben osztják meg személyes adataikat. Ez a tendencia különösen szembetűnő a hűségprogramokban, melyek sok vállalat számára az ügyféladatok gyűjtésének elsődleges platformjai. A vállalatok ezekért cserébe értékes ösztönzőket, promóciókat, exkluzív kedvezményeket vagy egyéb juttatásokat kínálnak a programban résztvevőknek
- emelte ki a szakember.