2019. augusztus 19. hétfő Huba

Hal

A 2018-os pénzügyi beszámolók alapján a magyar halgazdálkodások az árbevételük mellett a dolgozói létszámukat is tudták növelni – állítja Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.
A forgalmazási jutalékokkal együtt évente egymilliárd forintos bevételt hoz a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (Mohosz), hogy az idei évtől az állami horgászjegyek és fogási naplók díjai teljes egészében a szövetséget illetik...
Látványkonyhával és önálló standdal jelenik meg a debreceni Farmer Expón a „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány 2019. augusztus 15-18. között. A Farmer Expo Magyarország egyik nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) egy, méreten aluli szürkeharcsákat megtartó halászt ért tetten július elején, a Sajó térségében. A kifogott, majd jogosulatlanul megtartott halakat...
Magyar kutatók nemzetközi szinten is egyedülálló vizsgálataiból kiderült, hogy nem csak a természetes vizekben, hanem az édesvízi tógazdasági haltermelés helyszínéül szolgáló halastavakban is kimutathatók mikroműanyagok. Jó hír...
Lakossági bejelentés alapján értesült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata, hogy a Duna Adonyi-mellékágából egy 20 kilogrammnál nagyobb tömegű ponty került az egyik Fejér megyei horgásztóba....
A hatóságok még vizsgálják, mi okozhatta a mintegy száz mázsa hal pusztulását a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szajoli Holt-Tisza II-es tóegységén múlt hét csütörtökön - mondta Szöllősi József, Szajol polgármestere kedden az MTI-nek.
A vonatkozó jogszabály módosulása miatt mostantól kapacitástól függetlenül regisztrálniuk kell az állattartóknak minden halastóval rendelkező haltartó tenyészetet. A jogszabályváltozásból adódó bejelentési kötelezettség egyszerűen...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata május 30-án három orvhalászt ért tetten. Két személyt a Tiszán, Polgár térségében, egyet pedig a Taktán fogtak meg az ellenőrök. Mindhárom személy ellen...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a horgászokat, hogy 2019. május 31-én, azaz pénteken éjfélkor véget ér számos halfaj ez évi fajlagos tilalmi ideje. Ennek értelmében szombat hajnaltól ismét ki lehet...
Próbavásárlás útján leplezte le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) azt a horgászt, aki – a hatályos jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyva – fogási tanúsítvány...
A legtöbben gondolkodás nélkül kidobnak minden szemetet, ami a konyhában keletkezik, pedig nagyon sok olyan hulladék termelődik, amelyet komposztként a kertben is felhasználhatunk. A legalapvetőbbek ezek közül szinte minden háztartásban...
Piramis alakú elrendezésben tenyésztenek együtt csirkéket és halakat, valamint termesztenek növényeket egy burkina faso-i kísérletben. Az elrendezés lényege, hogy mindegyik "élelmiszer" kapcsolatban van egymással, így a csirkék élnek...
Magyar kutatók a vízi ökoszisztémák táplálékhálózati modelljeit elemezve arra keresik a választ, mely fajok halászatával milyen mértékben sérül a rendszer, vagyis melyik halnak mekkora a jelentősége a tengeri vagy édesvízi életközösségben....
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a horgászok figyelmét, hogy április 15-től újabb hat halfaj fogási tilalmi ideje kezdődik el. A garda, a domolykó, a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg, valamint a márna...
A tegnapi közlönyből tudtuk meg, hogy a kormány 170 millió forintos önerőt biztosít az állami tulajdonban lévő halgazdaság fejlesztési terveihez. A társaság közel 5000 hektárnyi halastavat működtet, ezzel Európa egyik legnagyobb pontytermelő...
A természetes vizek szennyezettsége vagy kiszáradása, sőt még egyes madarak is veszélyeztetik hazánk őshonos halait. A klímaváltozás miatt az alföldi fajok a hegyvidékre vándorolnak, Hajdú-Bihar megye termálvizeiben viszont új közösséget...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a horgászokat és az érdeklődőket, hogy március 7-én éjszaka sikeresen visszahelyezték eredeti élőhelyére, a Tisza-tóba, a sajátos pikkelyrajzolata alapján azonosított...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a horgászok figyelmét, hogy február 28. a fogási naplók leadási határideje. Fontos dátum március 1. napja is, hiszen a már érvényben lévő csukafogási tilalom mellett másik...
Az elmúlt hétvégén Balatonlelle egyik strandján, egy esővízbefolyónál négymázsányi elpusztult szélhajtó küszre lettek figyelmesek a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. munkatársai. Az esetről lakossági bejelentést is kaptak, valamint...

A szakértő szemével

Támogató:

Agrárszektor Konferencia 2019

Most extra kedvezményes áron >>

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu