2020. július 7. kedd Apollónia

Pilóta

Most állt bíróság elé az a békési férfi, aki még 2019 márciusában lézerrel vakított el egy éppen gyakorlatozó tanulópilótát, akitől emiatt az oktatónak kellett átvenni a gép irányítását. Az ügy érdekessége, hogy a lézerező...
Június elsején Párizstól kicsit északra, Baillet-en-France település mellett egy pilóta gabonaköröket fedezett fel. A község polgármestere aggódik a gazdákért, nehogy a bámészkodók letapossák a búzájukat.
Őszre elkészülhet a dróntörvény, a használatukkal kapcsolatos jogi környezetet azonban még rendezni kell hozzá. Fontos lenne, hogy mielőbb megszülessen a döntés, ezzel ugyanis új korszakba léphetne a magyar mezőgazdaság. Ugyanakkor ha...
A drónok mezőgazdaságban történő, növényvédelmi célú alkalmazása új jelenség. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja ugyanakkor az érdeklődők és érintettek figyelmét, hogy e célú használatuk jelenleg nem...
Precíziós szakmérnökök és növényorvos hallgatók is ellátogattak az Agrofil-SZMI Kft. Precíziós Műhelyébe, ahol alkalmuk volt betekinteni az Agrofil precíziós valóságába. A résztvevők a drónok technológiai felhasználásáról vitáztak...
Pilóta nélkül dolgozó, tablettel irányítható traktorokat fejlesztettek ki Japánban. Ezeknek a robottraktoroknak két típusa van: az egyik önműködően, vezető nélkül képes dolgozni a földeken, a másik változat pedig minimális emberi...
Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu