Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Újragondolta a 2019-es "Tanuljunk együtt!" programok tematikáját a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága. A lényeges, elméleti alapokon nyugvó gyakorlati ismeretek átadása mellett az idei tematikák összeállításánál cél volt, hogy hasznos tartalommal bővüljenek a programok. Ennek megfelelően a már korábbi gyakorlati napok valamelyikén résztvevő tagok is találkozhatnak újdonságokkal.

A két-két napos, kiscsoportos üzemi program keretében a résztvevők jeles elméleti és gyakorlati szakemberektől kapnak bővebb ismereteket a savas és oltós alvasztású termékgyártásról. A savas és vegyes alvasztású tejtermékek program esetében újabb termékek kerültek a tematikába, így ebben a félévben elsősorban
Az oltós termékgyártás esetében a feldolgozással most ismerkedőknek továbbra is biztosítják az alapvető ismeretek megszerzését a kezdő csoportban, míg a gyakorlott előállítók a haladó csoport programja szerint megismerhetik a sajtminőséget befolyásoló tényezőket és a sajthibákat, továbbá konzultálhatnak a saját előállítású sajtok érzékszervi tulajdonságairól.
A programon való részvétel rendezett kamarai tagság mellett ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Időpontok, tematikák:
2019. április 3-4. - Oltós alvasztású sajtok készítése (kezdő csoport)
2019. április 24-25. - Oltós alvasztású sajtok készítése, sajthibák (haladó csoport)
2019. május 15-16. - Savas és vegyes alvasztású friss sajt készítése (haladó csoport)
A gyakorlati napokon - a tanüzem méretének megfelelően - alkalmanként maximum 12 fő részvételét tudják biztosítani, ezért a regisztráció nem jelent automatikus részvételi lehetőséget. Az érdeklődők további információkat Polczer Katalin élelmiszeripari szakértőtől kaphatnak a polczer.katalin@nak.hu címen vagy a +36 70 490 50 80-as telefonszámon.