Megszólalt Orbán Viktor: hétfőtől 3 százalékos hitelt kapnak a vállalkozások is

Megszólalt Orbán Viktor: hétfőtől 3 százalékos hitelt kapnak a vállalkozások is

MTI
Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.

Orbán Viktor hangsúlyozta, beérett a kormány és az iparkamara együttműködésének első látványosabb gyümölcse, köszönetet mondva a kamarával korábban megkötött megállapodásért is. Ma az európai gazdaságról lényegében csak rossz híreket lehet hallani - emlékeztetett. A kormány gazdasági stratégiáját négy pontban összegezte: a saját otthonteremtéshez nyújtott 3 százalékos hitel, a vállalkozások nyújtandó hasonló hitel, a családok adócsökkentése és emellett a vállalkozásokat célzó adócsökkentések. Orbán ezúttal a második pillérről beszélt:

hogyan tudjuk a magyar vállalkozásokat olyan hitelhez juttatni, amelyet könnyen igénybe vehetnek, jelentős segítséget nyújt a számukra, nem bürokratizált, szabad felhasználású, a kamata fix, tehát a fölvétele nem jelent beláthatatlan kockázatot a vállalkozások számára, és eljuttatása a vállalkozókhoz egy kitaposott ösvényen keresztül történik, mert már van egy mechanizmus.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát lecsökken 3 százalékra. Elsősorban a kkv-knak nagy segítség, mivel rugalmasan igényelhető, szabadon felhasználható - mondta Orbán Viktor.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

EZT OLVASTAD MÁR?