Az Auchan felvásárolhatja a Corát

agrarszektor.hu
Jóváhagyta az Európai Bizottság szerdán, hogy az Auchan francia kiskereskedelmi csoport felvásárolja a Cora áruházakat működtető Magyar Hipermarket Kereskedelmi Kft.-t - írja az MTI.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Az uniós végrehajtó testület Strasbourg-ban tartott heti ülésén született döntés indoklása szerint "a bizottság által folytatott vizsgálatok megerősítették, hogy az egyesüléssel létrejött vállalatnak továbbra is számos egyéb erős versenytársa lesz, és hogy valamennyi érintett piacon elegendő számú alternatív szállító áll majd a fogyasztók rendelkezésére". Az Európai Bizottság az uniós összefonódás-ellenőrzési rendelet értelmében foglalkozott a témával.

A témáról kiadott közlemény emlékeztet arra, hogy "a felek tevékenységei fedik egymást a magyarországi vegyes kiskereskedelmi üzletekben értékesített napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi piacán. A tervezett ügylet hatást gyakorol bizonyos horizontálisan érintett piacokra, elsősorban Budapest környékén. Az egyesüléssel létrejött vállalatnak azonban továbbra is szembe kell néznie a többi, magyarországi, de főleg budapesti piaci résztvevő által gyakorolt versenykényszerrel.

Ezenfelül a Bizottság által folytatott vizsgálat megerősítette, hogy a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi piaca Magyarországon meglehetősen dinamikus; és az jellemzi, hogy a közelmúltban megjelent új piaci szereplők gyorsan szereztek jelentős részesedést." A bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy az ügylet nem korlátozza jelentős mértékben a hatékony versenyt az Európai Gazdasági Térségben vagy annak jelentős részén - áll a közleményben.

 

forrás: MTI

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?