Ha nem írja be a kifogott halat, egy év eltiltás lehet a bünti!

agrarszektor.hu
Az idén sem emelkednek a balatoni horgászjegyárak, a tó horgászrendje viszont néhány pontban módosul - közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója az MTI-vel pénteken. A változások szigorodást és enyhítést is hoztak.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Szári Zsolt elmondta, idén hetedik éve nem emelkednek a horgászjegyárak a Balatonnál. Tavaly több mint 91 ezer területi jegyet adott el a cég (ebből 1,4 ezer volt a behúzós horgászjegy), amiből 788 millió forint bevétele származott. Ez 7 százalékkal múlja felül a 2017-es év hasonló bevételét. A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy február 1-től öt pontban módosul a Balatoni Horgászrend. A módosítások közül kiemelte, hogy a jövőben elkobozhatják, vagy visszaengedhetik a halőrök a felügyelet nélkül hagyott, kifogott halakat. Míg korábban, ha egy horgász elérte a kifogható éves kvótáját, emelt áron válthatott egy második éves területi jegyet - ez a lehetőség mostantól megszűnik. 


Egy új jogszabályi változásnak köszönhetően a halgazdálkodó döntheti el, engedi-e a korábban novembertől március közepéig tiltott szonárhasználatot. A BHN vezetősége úgy döntött, hogy nem rendel el szonárhasználati tilalmat a kezelésében lévő vízterületeken. Enyhítés lesz az is, hogy a Kis-Balatonnál időkorlát nélkül szabad horgászni a jövőben. Szigorítani fogják ugyanakkor a szabályszegések szankcionálását, különösen a fogott halak naplózásának elmulasztása esetén:

egyetlen hal beírásának elmulasztása egy év eltiltást vonhat maga után.

Szári Zsolt az idei év legnagyobb gyarapodásának nevezte a cég életében, hogy tavaszra elkészül, és a szezonra megkezdheti működését a 300 millió forintból megvalósuló keszthelyi horgászcentrum.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?