Esély az agrárvállalkozásoknak: így működik a válságkezelés felsőfokon

agrarszektor.hu
Tőkebefektetéssel olyan finanszírozási lehetőségek nyílhatnak meg a vállalkozások előtt, amelyek eddig nem voltak elérhetők számukra - hangsúlyozta Tátrai Péter, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. befektetési igazgatója a Portfolio Csoport online agrárkonferenciáján. A szakember előadásában többek között azt is elmondta, hogy keresik az együttműködést azokkal a piaci szereplőkkel, akiknek egyedileg és közösen kidolgozott pénzügyi struktúrát tudnak adni, illetve segíthetik őket egy olyan fejlesztés piacra vitelében, amivel saját portfóliójukat tudják bővíteni.

Agrárium 2023 konferencia

Az évkezdet egyik legfontosabb rendezvénye Kecskeméten: a konferencia célja, hogy bemutassa azokat a legjelentősebb támogatási, jogszabályi, finanszírozási, piaci, innovációs és gépesítési változásokat, amelyek alapvetően meghatározhatják az ágazati vállalkozások 2023-as tevékenységét. Minden hazai agrárszereplőnek elengedhetetlen információs forrás!

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. egy 100 százalékos állami tulajdonban lévő gazdasági társaság, ahol a tulajdonosi joggyakorló a Pénzügyminisztérium - kezdte előadását Tátrai Péter a Portfolio Csoport online agrárkonferenciáján. A cég teljes jogú tagja a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesületnek (HVCA). A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 2011 óta van jelen a magyar piacon, és döntően a klasszikus iparágban tevékenykedő cégeket finanszírozza, fókuszában a gyártás, a beszállítói lánc, a családi vállalkozások és az exportképesség áll. 

A szakember közölte, 2020-ban volt egy stratégiai váltás a cégnél, amit a koronavírus-válság nem akadályozott, hanem éppenhogy felgyorsított. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. ugyanis nagyon gyorsan tudott válaszolni a piac azon finanszírozási problémáira, amelyeket a koronavírus-járvány okozott, kibővítették a befektetési lehetőségeiket, és a hagyományosan KKV finanszírozást elérhetővé tették a nagyvállalatok számára is. Hozzátette, a bizonyítottan a válság miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalkozások finanszírozási igénye most már gyorsított folyamat mentén kerül elbírálásra, amit azt jelenti, hogy egy tipikusan 4-6 hónapos befektetési folyamatot akár 1 hónap alatt is végig tud vinni a cég a saját döntéshozói rendszerében.

Arra a kérdésre, hogy miért válassza valaki a tőkebefektetést, holott ez az egyik legdrágább finanszírozási forma Tátrai Péter elmondta, 

azonban így, olyan struktúrált finanszírozási lehetőségek nyílnak meg a cégek előtt, amelyek eddig nem voltak számukra elérhetők. Megnyílik a lehetőség egyéb banki finanszírozások előtt, akár olyan cégek számára is, amelyek eddig nem voltak hitelképesek. Emellett a tőkeági finanszírozás előnye még, hogy nem von el fedezetet a banktól, illetve a cégek számára a megerősített tőkehelyzet előnyt jelent a banki és beszállítói minősítésen is.

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. működésével kapcsolatban a szakember kiemelte, hogy a vállalkozásoktól kisebbségi tulajdont kérnek, és minden esetben csendestársként vesznek részt egy cég életében, tehát nem egy egyoldalú megállapodás születik, hanem egy együttműködés, amelyben mindkét cég konstruktívan tud együttműködni. Hozzátette, kibővült a befektetési méret a cégnél, így most már 350 - 5.000 millió forint között elérhető, vagyis akár a nagyvállalkozások számára is optimális lehet. Tátrai Péter hangsúlyozta, keresik az együttműködést azokkal a piaci szereplőkkel, illetve privát befektetőkkel - amelyek akár szakmai befektetők is lehetnek - akiknek egyedileg és közösen kidolgozott pénzügyi struktúrát tudnak adni, illetve segíthetik őket egy olyan fejlesztés piacra vitelében, amivel saját portfóliójukat tudják bővíteni.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Elsősorban felelős partnerekre van szükség (x)

A TRM Pro Kft. a Zensteel® építőipari lemeztermékeivel az egyik meghatározó magyar gyártó. Célja, hogy területén a mezőgazdasági vállalkozók egyik legstabilabb partnere legyen.

KONFERENCIA
Agrárium 2023
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye március 21-én Kecskeméten.
EZT OLVASTAD MÁR?