Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a hazai géppiacon visszaesett a vásárlási kedv, sőt így év végére azt lehet látni, hogy a vírushelyzet kevésbé érintette a gépforgalmat, mind vásárlás, mind pedig szervíz és alkatrészbeszerzés szempontjából - tájékoztatott Umenhoffer Péter az Agrárszektor 2020 Konferencián. Mint minden ágazatban természetesen a mezőgazdaságban is voltak problémák idén, akár a munkaerőt, akár a bevételeket nézzük, de ezek a gondok nem feltétlenül a pandémiás helyzet, sokkal inkább az időjárás miatt keletkeztek.
A jelenlegi helyzetben tehát nem a vírushelyzet okozza a legtöbb fejfájást a magyar gazdák számára, hanem az időjárás és annak változatossága, ami komoly hatással van a területek megművelésére - hangsúlyozta a szakember. Hozzátette, egyre rövidebb időablakok állnak rendelkezésre ahhoz, hogy a termelők optimális időben el tudják vetni a különböző kultúrákat, és el tudják végezni az aratást, ezekhez egyre nagyobb gépekre van szükség, és jól látszik, hogy egy kategóriával fentebb léptek a teljesítmény tekintetében. Ezzel kapcsolatban fontos megemlíteni a generációváltás és a munkaerőpiac kérdését is, hiszen a bonyolultabb és digitálisan egyre jobban felszerelt gépekhez megfelelő munkaerőre van szükség.
Umenhoffer Péter kiemelte, bízik abban, hogy 2021-ben felértékelődik a mezőgazdaság és az agrárium szerepe a fiatalok körében, és azok is meglátják majd benne a pozitívumot, akik eddig alantas munkakörként tekintettek rá.