Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
Marcel Ciolacu miniszterelnök a kormányülés elején bejelentette: miután a múlt héten hektáronként 100 eurós támogatást hagytak jóvá az ukrajnai háború következményei által sújtott gazdák számára, ezúttal állatonként 100 eurós támogatásban részesítik a szarvasmarha-tenyésztőket, a sertéseket, illetve szárnyasokat nevelő gazdák pedig "arányos" támogatást kapnak megnövekedett költségeik ellensúlyozására. Az állattenyésztőknek juttatandó támogatás összértéke 72 millió euró - tette hozzá.
A kormányfő azt ígérte: idén a "lehető legmagasabbra", literenként 2 lejre (155 forint) emelik a mezőgazdasági felhasználású gázolaj szubvencióját, vagyis a mezőgazdasági munkáknál felhasznált üzemanyag árának 25 százalékát megtérítik a gazdáknak. Az erről szóló - a mezőgazdasági felhasználású gázolaj jövedéki adóját csökkentő - határozat tervezetét csütörtökön első olvasatban tárgyalta a bukaresti kormány.
Ami a fuvarozókat illeti, a kabinet csütörtökön "megoldást fogad el arra", hogy ne bírságolják meg a határátkelőknél azokat, akiknek a várakozás alatt jár le úthasználati matricájuk érvényessége. Hamarosan a fuvarozók egy másik követelését is megoldják, vagyis külön forgalmi sávokat hoznak létre a határátkelőkön és a konstancai kikötőben az ukrán gabonaszállítmányok számára - mondta a kormányfő. Marcel Ciolacu szerint "működőképesnek bizonyult" a fuvarozók és az összevont pénzügyi felügyelet (ASF) között született megállapodás is, hiszen az utóbbi napokban már több mint 700 olyan kötelező gépjárműfelelősség-biztosítást kötöttek, amelyek ára nem haladja meg a - hatóság által múlt héten referenciaárként meghatározott - 9000 lejt.
Romániában január 10-e óta munkagépekkel és nehézjárművekkel rendeznek spontán tüntetéseket a megnövekedett költségeik, adóterheik és az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalával kapcsolatos nehézségeik miatt a gazdák és fuvarozók. A kormány több ízben tárgyalt az ágazatban működő szakmai szervezetekkel és a spontán tüntetéseken résztvevők küldötteivel. A megbeszélések nyomán részmegoldásokról születtek megállapodások. Romániában a héten már elsősorban az egészségügyi szakszervezetek, a helyi közigazgatási dolgozók és a rendvédelmi alkalmazottak bérköveteléseire irányult a média figyelme, a gazdák és fuvarozók helyenként továbbra is előforduló spontán tiltakozó akciói kisebb teret kaptak a híradásokban.











