Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Az államtitkár szerint soha ilyen széleskörű, valamennyi szakmai szervezettel és érintett bevonásával nem zajlott vidékfejlesztési pályázati ciklus előkészítése Magyarországon. A tapasztalatok alapján a kiírások is népszerűek, az első nagyobb felhívásokra ugyanis összesen 1778 milliárd forint támogatási igény érkezett, emellett volt olyan támogatási konstrukció, amelyre négyszeres, de akár ötszörös volt a túljelentkezés. Az államtitkár előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a KAP Stratégiai Terv II. pillérének teljes, csaknem 2900 milliárd keretösszegéből kiemelkedő, 2300 milliárd forint a nemzeti társfinanszírozás, és 600 milliárd forint az uniós forrás. Beszélt arról is, hogy a mostani finanszírozási ciklusban a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési keretéből - tehát a II. pillérből - február közepéig 32 pályázati felhívás jelent meg összesen 1260 milliárd forint értékben. Kiemelendő, hogy a kicsiknek nem kell a nagyokkal versenyeznie, hiszen számukra külön támogatási konstrukciókat alakítottak ki.
Erre jó példa az öntözésfejlesztés, ahol összesen 65 milliárd forint támogatási keretösszeg áll rendelkezésre. A kisebbek számára elérhető, maximum 200 millió forintos projektekre kiírt konstrukcióra már most is lehet pályázni, míg a nagyobb, 200 millió forint feletti beruházásokra március 4-től lehet támogatást igényelni.
Feldman Zsolt rámutatott, az Agrárminisztérium által kiírt pályázatok azoknál a gazdaságoknál tudnak legjobban hasznosulni, amelyek figyelembe vették a klímaalkalmazkodás szükségességét. Azok a gazdák tudnak eredményesebbek lenni, akik tudatosan figyelnek a vízmegtartást segítő talajgazdálkodási gyakorlatokra, így odafigyelnek a talajszerkezetre vagy éppen a talajtakarásra - fogalmazott az államtitkár, aki ezek mellett beszélt a kamattámogatásokról is. A mezőgazdasági beruházási támogatások intenzitása általában 50%, a fennmaradó részt viszont jellemzően önerőből kell finanszírozni, amelynek jellegzetes formája a hitelfelvétel. Az államtitkár hangsúlyozta, a beruházásukra támogatást elnyert gazdálkodóknak lehetősége lesz arra, hogy legfeljebb a teljes beruházási költség maximum 10%-áig kamattámogatást igényeljenek. A további pályázatokról, valamint a felhívások részleteiről a kap.gov.hu oldalon lehet részletesebben tájékozódni.