Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.
Az Agrárminisztérium meghozta az első támogatói döntéseket az állattartó gazdaságok megújítását célzó pályázatban: első körben 209 beruházás részesül támogatásban, összesen több mint 10 milliárd forint értékben – közölte a szaktárca a napokban. A pályázatok célja, hogy elősegítsék az új épületek és korszerű technológiák kialakítását, az állattartáshoz szükséges gépek és eszközök beszerzését, valamint a kapcsolódó energetikai fejlesztések megvalósítását. A kiírások emellett támogatást biztosítanak olyan speciális célokhoz is, mint például a járványvédelmi fejlesztések vagy az ammónia-kibocsátáscsökkentését szolgáló beruházások.
A kicsikkel indul
A legfontosabb hír, hogy már vannak pályázati döntések. Nagyon örülünk neki, van tere a kamattámogatásnak, illetve van tere a finanszírozásnak
- mondta el ezzel kapcsolatban az Agrárszektornak Szabó István, az OTP Bank agrárgazdasági értékesítési igazgatója. Kiemelte: a most szóban forgó döntések a kisebb, állattartó telepeket érintő fejlesztéseket fedik le, amelyek az érintett cégeknek komoly előrelépést jelenthet. Mint elmondta, ennél a teljes agrárfinanszírozást tekintve jóval nagyobb jelentőségű döntések lesznek majd a nagy állattartó telepek számára kiírt pályázatok.
Ezekkel kapcsolatban a döntések az idei év harmadik, illetve negyedik negyedévére, vagyis az őszi-téli hónapokra várhatók.
Kezdődik a kamattámogatás tesztelése is
Hasonlóan nyilatkozott a Demeter Zoltán, a K&H agrárüzletágának vezetője is. A szakértő az Agrárszektornak úgy fogalmazott:
A legfontosabb hír, hogy jönnek a döntések és elkezdődött valami.
Hozzátette: azért is fontos a mostani döntések publikálása, mert így elindulhat a kamattámogatott termékek tesztelése a gyakorlatban.
Hozzávetőleg másfél éve fejlesztjük a konstrukciót a minisztérium, a Bankszövetség és a bankok együttműködésével. A mostani pályázatok finanszírozása során már el lehet kezdeni tesztelni, hogy ezek a termékek tényleg jól működnek-e a gyakorlatban. Ha lennének esetleges kisebb gyermekbetegségek, amiről reméljük, hogy nem lesznek, azok most napvilágra kerülnek és korrigálhatók. Amikor majd tényleg jönnek a nagy volumenek, még nagyobb összegek és még nagyobb darabszámok, akkor már ezeken a gyerekbetegségeken is túl leszünk.
A kisebb léptékű, legfeljebb 200 millió forintos támogatást biztosító „Állattartó telepek megújításának támogatása” című kiírásra 1419 kérelem érkezett, összesen 95 milliárd forint támogatási igénnyel. Ennek a kiírásnak az első támogatói okiratairól született döntés a napokban.












