Jakab Gusztáv biológus, természetfotós, az ELTE oktatója éppen az alacsony vízállást és a környezeti változásokat dokumentálta a térségben, amikor rábukkant a víz által kimosott, sötét elszíneződésű csontokra. Miután felismerte a leletek őslénytani jelentőségét, összegyűjtötte és eljuttatta azokat a Tiszazugi Földrajzi Múzeumba. Ezt követően a múzeum munkatársaival közösen visszatért a helyszínre, ahol a kiszáradó mederből további maradványokat emeltek ki.

A feltárt csöves csontok, lábtőcsontok és csigolyák robusztus felépítése, valamint sötét színe alapján a szakemberek arra következtetnek, hogy azok a legutóbbi jégkorszakból származnak. A maradványok nagy valószínűséggel a ma ismert szarvasmarha hatalmas testű, vadon élő ősétől, a tizenhatodik századra teljesen kihalt őstuloktól származnak. Erre a vadra a Kárpát-medencében az újkőkorban még rendszeresen vadásztak. A megtalált csontok méretei alapján ugyanakkor az sem kizárt, hogy egy még nagyobb testű faj egyedei is képviseltetik magukat a leletek között.

A leletek pontos faji hovatartozását őslénykutatók bevonásával határozzák majd meg. A szakértői vizsgálatot a csontok alapos dokumentálása, feliratozása és múzeumi leltárba vétele előzi meg. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum számára nem ismeretlenek az ehhez hasonló leletek, hiszen a több mint hetvenéves gyűjteményük már meghaladja a háromszáz darabot. Ebben a kollekcióban többek között mamutok, óriásszarvasok, barlangi oroszlánok, valamint gyapjas orrszarvúak maradványait is őrzik. Apadás idején a folyó partvonala mentén gyakoriak a hasonló felfedezések, amelyekről rendszeresen érkeznek lakossági és szakmai bejelentések az intézményhez.