Magyarországgal kapcsolatban mélyen gyökerező tévhit, hogy víznagyhatalom lenne. Felszíni vizeink 94 százaléka külföldről érkezik, a belső vízkészletek megújulása terén pedig az Európai Unió legrosszabb helyzetű országai közé tartozunk. A folyószabályozások és az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok felgyorsítják a táj kiszáradását, a medermélyülések pedig csökkentik a felszín alatti vízkészleteket. Mivel a hirtelen lezúduló eső gyorsan távozik az országból, az agráriumban pedig a talajromlás miatt a földek egyre kevesebb vizet tudnak megkötni, kulcskérdéssé vált a lehulló és átfolyó vizek minél hosszabb idejű megtartása - írta a Portfolio.

Az aszályos időszakok különösen rávilágítanak a szennyvíz újrahasznosításában rejlő, eddig mellőzött lehetőségekre. Míg Szingapúrban a napi vízfogyasztás jelentős részét már célzottan tisztított kommunális szennyvízből fedezik, nálunk ez a gyakorlat még várat magára. A hazai tisztítótelepek évente több mint 500 millió köbméter szennyvizet kezelnek, amelyet jelenleg szinte teljes egészében visszaengednek a folyókba és patakokba. Szélesebb körű, például mezőgazdasági felhasználásukat szigorú jogi korlátok nehezítik, mivel a hazai szabályozás egyelőre csak a legalacsonyabb minőségi kategóriát engedélyezi, amely kizárólag nem élelmezési célú ipari növények öntözésére alkalmas. Az előrelépéshez az uniós normákhoz igazodó jogszabály-módosításokra lenne szükség.

Itt az 5 lépés, amivel pár év alatt javítható Magyarország vízbiztonsága

Elsőként azokat a beavatkozásokat kell megtenni, amelyek már rövid távon is segíthetik a víz tájban tartását.

Hasonlóan kiaknázatlan és szabályozatlan terület a hulladéklerakókban keletkező csurgalékvíz kezelése. Magyarországon az aktív lerakókba évente több millió tonna szilárd hulladék kerül, a keletkező csurgalékvíz tisztítása azonban nem kötelező. Ezt a vizet többnyire csak szigetelt medencékben tárolják, visszalocsolják a szemétre, vagy olyan kommunális tisztítókba szállítják, amelyek hagyományos technológiája nem alkalmas a hatékony feldolgozására. Megfelelő céltechnológiákkal ez a mennyiség is érdemi segítséget jelenthetne a vízhiány enyhítésében.

Városi környezetben a csapadékvíz-gazdálkodást kell teljesen új alapokra helyezni. Csak Budapestről évente három Velencei-tónyi víz távozik kihasználatlanul. A fővárosban a burkolt felületek aránya sok helyen eléri a 70-90 százalékot, a csatornahálózat pedig képtelen megbirkózni a szélsőséges villámárvizekkel. A megoldást a szivacsváros-koncepció, a vízáteresztő burkolatok alkalmazása és a csapadék helyben tartása jelenti. Ehhez a lakosság és a vállalatok aktív közreműködésére is szükség van, mivel az elveszített zöldfelületek jelentős része magánterületen található, aminek hiányát a közterületi fejlesztések önmagukban nem tudják ellensúlyozni. A hatékony vízvisszatartás tehát sok esetben nem óriásberuházásokat, hanem elsősorban szemléletváltást és okos helyi megoldásokat igényel.