Itt a hivatalos adat - Megtorpanás az agrárbizniszben

agrarszektor.hu
Összesen 2,1 százalékkal csökkent az idén a hazai mezőgazdaság kibocsátásának értéke. Ezzel megtört az évek óta tartó növekedési trend. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint a növénytermelés és az állattenyésztés teljesítménye is csökkent.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A mezőgazdasági ágazat - szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt - kibocsátásának értéke folyó alapáron 2,1 százalékkal csökkent 2017-ben - jelentette első becslése alapján a KSH. A kibocsátás volumene 6,1 százalékkal mérséklődött, miközben az árak 4,3 százalékkal emelkedtek. A növénytermelésben 8,6 százalékos, az állattenyésztésben 3,2 százalékos volumen-visszaesés következett be, de az agrárágazat a KSH szerint összességében átlagos évet zárt.

Az előző évben kiváló eredményt hozó növénytermesztésen belül szinte minden jelentős terméknél csökkenés figyelhető meg - húzza alá a KSH a 8,6 százalékos volumencsökkenés kapcsán. A gabonafélék kibocsátása összességében 16 százalékkal lett kisebb. A kukorica és az árpa kibocsátása jelentősen, a búzáé kisebb mértékben esett vissza. A napraforgó volumene nem változott, a repcéé és a szójáé csökkent, így az ipari növények kibocsátása összességében 3,8 százalékkal maradt el az előző évitől. A takarmánynövények kibocsátása gyakorlatilag nem változott, a kertészeti termékeké, a gyümölcsféléké és a burgonyáé kismértékben csökkent.

Az élő állatok kibocsátása 4,2, az állati termékeké 0,6%-kal volt kevesebb, így alakult ki a 3,2 százalékos csökkenés az állattenyésztés teljes termelési volumenében. A baromfi és a sertés kibocsátása csökkent, a szarvasmarháé enyhén nőtt. Az állati termékek közül a tej és a tojás kibocsátása lényegében változatlan maradt.

A folyó termelőfelhasználás volumene gyakorlatilag változatlan volt, az árindex minimálisan csökkent. Az első adatok alapján a ráfordítások közül jelentősen nőtt a műtrágyák és talajjavítószerek volumene, azonban az energia és kenőanyagoké, valamint a takarmányé kissé csökkent.

A bruttó hozzáadott érték előző évi áron 15, folyó áron pedig 4,5%-kal csökkent. A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 1,9%-kal mérséklődött.

A termelési tényezők jövedelme 3,9, a vállalkozói jövedelem több mint 11%-kal csökkent. A termelési tényezők munkaerőegységre jutó reáljövedelme ("A" mutató) 4,7%-kal mérséklődött.

Az agrárszektor.hu ebben a cikkben elemezte a mezőgazdaság idei teljesítményét. A kibocsátás idei csökkenésével évek óta tartó növekedési trend tört meg. A növénytermelésben főként a nyári hőség és aszály, az állattenyésztésben a madárinfluenza okozott súlyos gondokat és károkat 2017-ben.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?