2021. június 22. kedd Paulina

Hírek - Agrárpénzek

Robbanásszerű fejlődés jöhet a magyar agráriumban a következő években

A koronavírus-járvány miatt 2021-ben megváltozott időpontban, március 3-6. között és online rendezik meg a 39. AGROmashEXPO-t. A korábbi évektől eltérően idén a teljes kiállítás a virtuális térben fog zajlani, ehhez igazodva Nagy István agrárminiszter is videóüzenetben nyitotta meg a rendezvényt. A tárcavezető értékelte a magyar agrárium tavalyi évét, és kifejtette, mire számíthat az ágazat a következő időszakban.
 
 

Nagy István nyitóbeszédében megköszönte a gazdák helytállását, a magyar családok türelmét és a lakosság fegyelmezettségét. Az agrárminiszter elmondta, hogy a koronavírus-járvány harmadik hullámának kezdetén is zavartalan a termelés és az élelmiszerellátás az országban.

Nagy István kiemelte, hogy beruházási kedv a pandémia ellenére is élénkülni látszik, folytatódnak a beruházások a magyar agráriumban. Mint mondta, a mezőgazdasági beruházások értéke 2020 első három negyedévében elérte a 351 milliárd forintot, 6,5%-kal haladva meg az előző év azonos időszakának szintjét. Ebben az időszakban a magyar gazdák csaknem 140 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket, ami éves szinten 3%-os növekedést jelent.

Az agrárminiszter kitért arra is, hogy az ágazat korszerűsítését nagyban segítette, hogy az uniós és a magyar agrártámogatások mértéke 2010 óta másfélszeresére emelkedett, tavaly mintegy 886 milliárd forintot tett ki. A Közös Agrárpolitika költségvetési ciklusának végén fontos kiemelni, hogy nagy mértékben segítette a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseit a több mint 1466 milliárd forint értékben támogatásokat nyújtó Vidékfejlesztési Program, amelynek keretén belül a benyújtott majdnem 300 ezer kérelemből 220 ezret már meg is tudtak támogatni ezekből a forrásokból - mondta Nagy István.

Az agrárminiszter beszélt arról is, hogy a támogatások mellett a hitelekhez nyújtott támogatásokkal is segítik a hazai beruházásokat. A 100 milliárd forint hitelkerettel két éve meghirdetett, széles körben igénybe vehető, beruházási hitelekhez kapcsolódó 80%-os mértékű kamattámogatási programot meghosszabbították 2021. június 30-ig. Nagy István elmondta, hogy a Széchenyi Kártya Program részeként működő Széchenyi Beruházási Hitel Plusz konstrukció elérhetővé vált a kis- és közepes agrárvállalkozások számára is. Ebből többek között szántóföldi növénytermesztéshez szükséges erő- és munkagépek beszerzése, de öntözési beruházások is finanszírozhatóak.

A magyar mezőgazdaság értéke 2020-ban meghaladta a 2950 milliárd forintot, ez 4,1%-os növekedést jelent, ami a negyedik legjobb volt ez Európai Unióban. 2020 első 11 hónapjában a magyar nemzetgazdaság külkereskedelmi többlete 5,4 milliárd euró volt, ebből 3 milliárd eurónyi érték származott az agrártermékek külkereskedelméből

– mondta el Nagy István.

A magyar agrárium előtt óriási lehetőségek nyíltak meg azáltal, hogy 2021-től a kormány 80%-os nemzeti társfinanszírozást biztosít az uniós források mellé a korábbi évek 17,5%-a helyett. A Vidékfejlesztési Program korábbi forráskeretéhez képest a 2021-2027 közötti iszőszakban háromszor annyit, 4265 milliárd forintot fordít a kormány a magyar vidékre, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésére a KAP vidékfejlesztési forrásain keresztül.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu