A kutatók a Science tudományos lap aktuális számában közölt tanulmányukban leírták a két halgazdaságban húsz év alatt mért vízminőségi adatokat és mindazt, amit ezek alapján megállapítottak. A Rutgers Egyetem kutatója, Olaf Jensen ugyanebben a lapszámban fűzött kommentárt a tanulmányhoz, melyben megjegyezte, hogy egyszerű vizsgálni a vegyszerek növényekre, állatokra gyakorolt közvetlen hatását, sokkal bonyolultabb azonban a közvetett hatások kimutatása.

A kutatók most abból indultak ki, hogy a japán Sindzsi-tavi halpusztulás valószínűleg a rovarirtók használatának számlájára írható. A tó két halászatának dolgozói még 1993-ban vették észre, hogy az állományok hirtelen drámaian megfogyatkoztak. Nem tudták az okát, de sokan gyanakodtak, hogy a közeli ültetvények új módszere, a neonikotinoidos rovarirtók használata állhat a pusztulás hátterében. A kutatócsoport összegyűjtötte más intézetek adatait, melyek a két halgazdaság állománypusztulását megelőző és az azt követő tíz-tíz év vízminőségét mutatták be.

Az eredmények azt mutatták, hogy a neonikotinoidok környékbeli bevetése utáni első évben a tó állati planktonjainak, vagyis zooplanktonjainak mennyisége zuhanásnak indult. Ezt követte a belőlük táplálkozó halállomány gyors fogyatkozása. A kutatók megállapították, hogy a zooplanktonok tömege mintegy 83 százalékkal csökkent. Egy évvel később a bűzöslazacfélék állománya már csak 22 tonna volt, ami drámai zuhanás a korábbi évek 240 tonnás átlagához képest. Hozzáfűzték, hogy a halpusztulás más lehetséges okait - a tápanyaghiányt vagy az oxigén- és sókoncentráció változásait - is megvizsgálták, ám nem találtak semmilyen bizonyítékot, ami alátámasztotta volna, hogy másvalami tizedeli a halak táplálékát. Következtetésük szerint meggyőző bizonyítékok utalnak arra, hogy a neonikotinoidok bevezetése a közeli ültetvényeken a tó halállományának pusztulásához vezetett.