Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Az esemény jelentőségére való tekintettel a szervezet sajtótájékoztatót hívott össze, melyen Mezőszentgyörgyi Dávid, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd rámutatott arra, hogy az elmúlt hónapokban sikerült feldolgozói oldalról lényegében 100%-os, míg kereskedelmi és termelői oldalról több mint 50%-os jelenlétet elérni az új szervezetben, melynek legfőbb célja, hogy a három ágazati szereplő érdekeinek szem előtt tartásával, közös munkával az ágazat aktuális problémáit megoldják, jövedelmezőségét emeljék.
Antal Gábor, a Hódmezőgazda Zrt. vezérigazgatója szerint példaértékű a tej szakmaközi szervezet munkája, hasonló sikereket szükséges elérni a juh- és kecskeágazatban is. Juhász Pál, a Kapos Ternero Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy cége már 28 éve foglalkozik bárányhús forgalmazásával, és véleménye szerint a piaci szereplők összefogásával sokkal jobb pozícióba kerülhet a hazai juhágazat. Horn Péter akadémikus pedig rámutatott arra, hogy olyan, a piaci igényeknek megfelelő árualapot kell előállítanunk, amely folyamatosan egységes minőségű.

Az ünnepélyes aláírók között termelői csoport és kereskedő státuszban a Berettyóvölgyi Termelői Csoport Mezőgazdasági Kft., a Dél-Alföldi Juhászati Beszerző és Értékesítő Kft., a Juhexport Kft., termelői oldalról Csomai Géza, valamint a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség, feldolgozói oldalról a LAC-HÚS Kft., a Kapos Ternero Kft. és a Kisteleki M+M Sajtgyártó Kft., míg kereskedői oldalról a Hódmezőgazda Zrt. szerepelt. Az aláírást követően a résztvevők között szakmai fórum alakult ki, ahol megtudhattuk, hogy az egyesület szeretné mihamarabb kialakítani azt a struktúrát, amely alapján hatékony szakmaközi szervezetként elismerhetik.