Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.
Kivételes horgászélményben volt része Fülöp Sándornak a Komárom-Esztergom vármegyei Duna-szakaszon, ahol egy rendkívüli méretű, 227 centiméteres harcsát sikerült kifognia. A térség kedvelt horgászterületnek számít, azonban ilyen jelentős méretű példány ritkaságnak számít a folyóban.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége (Kemhesz) közösségi oldalán közzétett információk szerint a szerencsés horgász már korábban is bizonyította rátermettségét. Egy múlt szombati éjszakai versenyen párjával együtt 428 kilogrammos összfogással végeztek az első helyen. A rekordméretű harcsa kifogása után a horgász és társai megörökítették a nem mindennapi zsákmányt, majd visszaengedték a halat a Dunába. Fülöp Sándor a fogással kapcsolatban elmondta, hogy bár az utóbbi időszakban több harcsát is sikerült zsákmányolnia, a horgászat velejárója a gyakori sikertelenség is, amit ő maga is sokszor megtapasztalt.











