2020. június 3. szerda Klotild

Hírek - Állat

Egymilliárdot bukott az OTP a Zalai Baromfifeldolgozón

A bank 75 százalékot vesztett, mások mindent buktak, de újra lesz pulykafeldolgozás a Dunántúlon!
 
 

Körülbelül egymilliárd forintot bukott az OTP Bank a pacsai Zalai Baromfifeldolgozó felszámolásán. A pénzintézet a vételárból követeléseinek 25 százalékához jutott hozzá, az összes többi hitelezői igényre pedig semmilyen fedezet nem maradt. Az üzem a kecskeméti Galfood Kft. érdekkörébe került, és novemberre tervezett újraindítása azt is jelentheti, hogy ismét lesz pulykafeldolgozás a Dunántúlon.

A Zalai Baromfifeldolgozó felszámolása során a hitelezők összesen 1 972 179 000 forint igényt jelentettek be, amelyből a céget finanszírozó OTP mintegy egymilliárd forinttal részesedett. Időközben azonban az illetékes kormányhivatal több mint 200 millió forintos OTP-s bankgaranciát is lehívott, mivel a baromfifeldolgozó korábban jogosulatlanul vett igénybe állami foglalkoztatási támogatásokat. Így a vállalatnál lévő OTP-s kinnlevőség meghaladta az 1,2 milliárdot is.

Agrár-totó
Mindent tudsz az agrárszlengről? Agrár-totó az Agrárszektoron a Fiatal Gazdák-Agrya együttműködésével. Töltsd ki most és teszteld le magad. Kattints ide, és indul a játék!


A felszámolás végző TM-Line Zrt. közelmúltbeli tájékoztatása szerint a pacsai üzemet a második körben már csak 600 millió forintért hirdették meg, és az értékesítési tenderre egyedül a szakmai és pénzügyi befektetőkből álló projektcég, a Puten Invest Kft. nyújtott be szabályos és érvényes pályázatot. Miután az OTP Bank nem emelt kifogást az értékesítés ellen, a felszámoló elfogadta a befektető ajánlatát, és várhatóan e hónapban köt szerződést a Puten Investtel. A konkrét vételárat nem hozták nyilvánosságra, de annyit közöltek, hogy minimálisan meghaladta a 600 milliós irányár 50 százalékát.

A befolyt összeg így mintegy 300 millió forinttal csökkentheti az OTP 1,2 milliárd feletti kinnlevőségeit, vagyis a bank megközelítőleg egymilliárd forintot bukik a felszámoláson és – jelzálogos hitelezőként - követeléseinek csak mintegy 25 százalékához jut hozzá. Más hitelezők ennél is rosszabbul járnak, mivel igényeik kielégítésére egyáltalán nem marad fedezet. Így nincs forrás a 660 milliós adótartozás és jogosulatlanná vált állami fejlesztési támogatás megfizetésére, miként bennragad a baromfitartók, illetve beszerző-értékesítői szövetkezeteik (bész-ek) 250 millió forintos követelése is. Emellett például a felszámolás során igénybe vett bérgarancia-támogatási költségek kiegyenlítésére sem lesz fedezet.

A projektcégként létrehozott, budapesti székhelyű Puten Invest Ingatlanberuházó Kft. nemrég alakult meg két taggal és 20 millió forintos törzstőkével. A társaságban a MED. VET. 2007 Állategészségügyi Kft. és a Dr. Bátorfi Consulting Kft. szerepel 50-50 százalékos tulajdonosként. A cég ügyvezető tisztét pedig Borsos Ferencné tölti be, aki a kecskeméti székhelyű Gallfood Pulykafeldolgozó és Értékesítő Kft. ügyvezető igazgatója is.

A vevők – a működési engedélyhez szükséges feltételek megteremtése után – várhatóan november közepén indítják újra az üzemet az eredeti profil szerint – áll a feldolgozó jövőjéről szóló közleményben. Kezdetben várhatóan 60-70 főt foglalkoztatnak, de a létszám egy év múlva meghaladhatja a 120-at is. Ehhez a termelőkapacitások fejlesztésére és külföldi – osztrák, szlovén és horvát – kapacitás-lekötésre is szükség lesz.


Korábbi cégközlések szerint a pacsai baromfiüzem 800 ezer darab pulykát és 3,5 millió broilercsirkét képes levágni évente. Működésbe állítása egyúttal azt is jelentené, hogy ismét újraindulna a Dunántúlon a pulykafeldolgozás, amely mára teljesen elsorvadt. A Zalabaromfi mellett ugyanis az utóbbi időszakban a sárvári SáGa Foods, illetve több kisebb vállalat – így a rétközberencsi Várda-Baromfihús Kft. vagy a fonyódi Balaton Meat Kft. – is leállt a pulykavágással.

A Gallfood számára a pacsai üzem megszerzése azért lehet előnyös, mert a cég most nagy távolságokról is szállít pulykákat kecskeméti vágóhídjára – vélik szakértők. A Zalabaromfi újbóli beindításával a társaság számára lehetővé válhat, hogy kisebb logisztikai költséggel, Pacsán dolgozza fel azokat a szárnyasokat, amelyeket most például a SáGa korábbi dunántúli pulykatermelőitől vesz át.

A kecskeméti vállalat – 25-26 ezer tonnás éves pulyka-felvásárlásával - ma a második legnagyobb pulykavágó-üzemnek számít a szarvasi Gallicoop mögött, a pacsai üzem kapacitásainak kihasználásával pedig további 10-11 ezer tonnányi pulyka feldolgozására nyílhat lehetősége. Ezzel közelebb kerülne a ma piacvezető Gallicoop éves teljesítményéhez is.


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu