Hibás volt a kukoricatermés-előrejelzés? Kételkednek a gazdák
Megrendült a bizalom az amerikai mezőgazdasági minisztériumban, miután legalábbis furcsa adatokat publikáltak.
Megrendült a bizalom az amerikai mezőgazdasági minisztériumban, miután legalábbis furcsa adatokat publikáltak.
A francia konyaktermelők fő szövetsége hektáronként 6000 eurós támogatást fog nyújtani tagjainak.
A romániai medvepopuláció "konzervatív becslés" szerint is 10 600 és 12 800 közöttire tehető.
Az ausztrál mezőgazdasági minisztérium feljavította az idei gabonatermésre vonatkozó számait.
Mintegy 6 százalékkal bővül az idei körtetermés a tavalyihoz képest Hollandiában.
Az amerikai kukoricatermés hat év után először haladhatja meg a trendvonalat, miközben a határidős árak ötéves mélypontok felé tartanak.
Minden szövetségi tartományban jelentősen magasabb hozamok várhatók, mint az előző évben.
Megérkezett a legfrissebb, júniusi világpiaci kitekintés, előrejelzés és becslés.
Decemberben 458 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet a becslések alapján.
Becslések alapján az idei január első hetében 19 900-an, a második hetében pedig 43 300-an voltak érintettek influenzaszerű megbetegedések által.
Az idei kukoricatermés kielégítheti az aszályos időjárás terméscsökkentő hatásai ellenére a hazai igényeket.
Nem hivatalos becslés szerint fél termés, azaz a tavalyi 168 helyett 80 ezer tonna körüli meggytermés várható Lengyelországban.
A GDP negyedik negyedévi volumenéhez pozitívan járult hozzá a mezőgazdaság 2,5 százalékponttal.
Megérkeztek az első becslések.
Elképesztő negatív rekord született a németeknél.
Ítéletidő csapott le Ausztriára.
Erre nem sokan számítottak.
Elképesztő, mennyit drágult 2 év alatt a búza és a kukorica.
Nyugatról kelet felé haladva egyre nagyobb a baj.
Fokozódik a baj a magyar gyümölcstermesztésben.

Uniós támogatások és szabályozás nélkül tönkre fognak menni a magyar és az európai zöldség- és gyümölcstermesztők.
Továbbra sem olcsó mulatság ma földet vásárolni Magyarországon, kemény pénzeket kérnek a területekért.
Jól telepített villanypásztorokkal és őrkutyákkal hatékonyan megvédhetik az állataikat a gazdák.
Az egész gabona- és takarmánypiacra hatással lehet az elhúzódó közel-keleti konfliktus.
Árválság árnyékolja be a sertéstartók és a termelők fejlesztési terveit.
Mi dönti el ma a termésszintet? Egyre inkább a gyökérzóna és a növényélettani folyamatok
A KUHN modern, megbízható és hatékony megoldásokat kínál a takarmánykeveréstől az almozásig, gyors szervizháttérrel és biztos alkatrész‑ellátással.