Milliárdok ömlenek a magyar élelmiszeriparba: teljesen új pályázatok jönnek
Több száz milliárd forint várja, hogy lecsapjanak rá.
Több száz milliárd forint várja, hogy lecsapjanak rá.
Korszerűsítette a lucernafeldolgozó-üzemét a Karotin Kft.
Soha nem látott mértékű pénzt kap a magyar agrárium.
Közel ezer embert foglalkoztat a cég.
Így lesz a melléktermékből többletnyereség.
Az egyre jobban növekvő támogatások nagy része nem jut el a kisebb termelőkhöz.
Jól sülhet el az idei almaszezon az országban.
1,5 milliárdot kapott három cég beruházása.
Csak idén 250 milliárd forintot szánnak az ágazat fejlesztésére.
A következő években 750 milliárd forintot szánnak az ágazat fejlesztésére.
Három telephelyét fejlesztette a vállalat.
Súlyos gondokkal küzd a magyar baromfiágazat.
Befejeződött a Homokhátság vízpótlását segítő beruházás.
3,5 milliárd forint értékű beruházást adtak át a nagyvállalatok a napokban.
Innovációs központ, kísérleti üzem és laboratórium is lesz.
Több ütemben pályázhatnak az élelmiszeripari üzemek.
Az idén ötvenéves Gyermelyi Zrt. a harmadik malmát építi Magyarországon.
A felhívások népszerűségét jól mutatja a túligénylések aránya.
A zöld forradalomtól a zöld megállapodásig.
A hozzájárulás akár 5 ezer hektár új ültetvény létrehozását is segítheti.
Váratlanul érte a vetőmagpiacot az árpa iránti fokozott termelői érdeklődés.
A mezőgazdaságban nemcsak a nitrogénműtrágyák kijuttatása, de azok hasznosulása is egyre fontosabb kérdés.
Komoly büntetésre számíthatnak, akik megszegik a csomós bőrbetegség miatt elrendelt óvintézkedéseket.
Az AGRYA véleménycikke arról, hogy miért érdemes egy agrár szervezetnek foglalkoznia az új Klímatörvénnyel.
A legnagyobb kihívás ma már nem az időjárás, hanem az aranyszínű sárgaság nevű betegség.
Az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva az Arasz komoly segítség volt a Gazdálkodási napló és az EGN beadás követelményeinek való megfelelésben a gazdálkodások adminisztrációs terheinek csökkentésében.