Durván drágul az útdíj, ezt az élelmiszer árában is megérezzük majd
Márciustól 35 százalékkal lesz drágább az úthasználat - ez minden terméket megdrágít jövőre.
Márciustól 35 százalékkal lesz drágább az úthasználat - ez minden terméket megdrágít jövőre.
Jelentős emelkedés figyelhető meg a mezőgazdasági árakban Magyarországon az idei évben.
2025-ben olyan sebességgel indult meg a tojás drágulása Magyarországon, hogy azt nem csupán a termelők, hanem a fogyasztók is napról napra érzik.
Novemberben végre emelkedni kezdett a burgonya ára a lengyeleknél a nagybani piacokon.
Nem okoz csalódást a Vörösmarty téri karácsonyi vásár: főételek aranyáron, 3 ezer forint a köret, 2800 tíz deka gesztenye.
2024-ben több, mint 5 százalékkal drágultak a szántók Magyarországon az egy évvel korábbi árszinthez képest.
Rengeteg jótékony hatása van az egészségre, de sokan csak a látványos színe miatt veszik.
Az EastFruit elemzői szerint a szeptember eleje óta tartó piaci pangás után ismét élénkülés tapasztalható a piacon.
A kereskedők szerint az árrésstop csak elfedi a problémákat és minél később történik a kivezetés, annál nagyobb lesz az inflációs sokk.
Az árrésstop kivezetésében reménykedtek, ehelyett hosszabbítást és kiterjesztést kaptak.
Robbanásszerűen emelkedő árakkal zárul idén a zöldbab szezonja Lengyelországban.
Ukrajnában óriási drágulás tapasztalható az uborka piacán, miután az utóbbi hetek hűvös időjárása a kínálat beszűküléséhez vezetett.
Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt az egyik árrésstopos alapélelmiszer ára Magyarországon.
Már második éve veszteségesek a kiskereskedelmi szereplők, ráadásul a szabályozás diszkriminatív hátrányba hoz egyes láncokat - mondta az OKSZ főtitkára.
Az élelmiszeriparral senki nem egyeztetett, múlt héten az évközbeni emelés lehetősége, hétfő éjjel pedig az új EPR-díjtáblázat is megjelent.
Átlagosan 12,7 százalékkal drágultak a műtrágyák Magyarországon az év első felében.
Az árrésstop havi 13 milliárdos veszteséget okoz a szektornak – mi lesz ennek a vége?
Lengyelországban tovább folytatódik az uborka drágulása, augusztus elejéhez képest 55%-kal drágult ez a zöldség a nagybani piacokon.
A szűkülő pálmaolaj-kínálat megemelheti az alternatív olajok, köztük a szójabab-, repce- és napraforgóolaj árát.
A legfrissebb információk szerint átmeneti drágulás figyelhető meg az uborka piacán az ukránoknál.

Az ágazatra rálátó szakértők szerint még a tavalyinál is gyengébb idén a gabonakombájnok forgalma Magyarországon.
Több olyan zöldségnövényünk van, melyek egyszerűen termeszthetők, de már nincsenek a kiskertekben és a boltokban, mert kimentek a divatból.
Úgy fest a talaj április végén, mintha már nyár eleje lenne - egyelőre nem indul jól az idei szántóföldi szezon.
Mindenki a hőségre és az aszályra fókuszál, pedig tartós fagyok is fenyegetik Európát.
Május 19-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrofood Konferenciát Kecskeméten.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.