Ez nem játék: súlyos vírus terjedhet a magyar erdőkben, jó lesz vigyázni
A vadon élő állatok képesek terjeszteni a háziállatok betegségeit, ugyanakkor a háziállatok járványai is átterjedhetnek a vadállományra.
A vadon élő állatok képesek terjeszteni a háziállatok betegségeit, ugyanakkor a háziállatok járványai is átterjedhetnek a vadállományra.
Már egyetlen tartomány sincsenek biztonságban az állományok az afrikai sertéspestistől.
Kiemelten fontos a védekezés a fertőző állatbetegségek ellen, hiszen így tudjuk megóvni az állatállományt.
A horvát Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium tájékoztatása alapján 3 kelet-horvátországi farmon újra megjelent a betegség.
Az elmúlt hetekben Szardínia szigetén, majd az észak-olaszországi Lombardiában, valamint Franciaországban is megerősítették a kór jelenlétét.
A legsúlyosabb minőségi és mennyiségi veszteséget a termesztés során a vírusos betegségek okozzák.
A következő napok időjárása kedvező lehet a szőlő rettegett betegségei, a lisztharmat és a peronoszpóra kialakulásához.
A nyúlós költésrothadás, más néven amerikai költésrothadás, a mézelő méhek egyik legveszélyesebb betegsége.
Ismét megjelent és intenzíven terjed Európa több országában is a kérődzőket támadó vírus.
15 uniós országból csak akkor lehet behozni fogékony állatfajokat, ha vérmintájuk negatív a vírusra.
Az enyhe hőmérséklet miatt a kártevők akár a tél elejéig életképesek maradhattak.
A múlt szerdán azonosított vírus miatt elrendelt kényszervágást eredetileg szombaton kezdték volna, azonban a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt ezt el kellett halasztani.
A tavaszi csapadékos időjárás kedvez a szeptóriás levélfoltosság terjedésének itthon.
Szlovákia a száj- és körömfájás terjedése miatt lezárja a kisebb határátkelőket Magyarország felé.
A hatóságok a fertőzött tetemeket a járvány gócpontjához közel földelik el, elkerülve a kockázatos szállítást.
A tojáshiány és a növekvő árak miatt sok amerikai háztartás új megoldásokat keres.
Az idei magyar kukoricatermés közel kétharmada nem volt alkalmas semmiféle élelmiszeripari felhasználásra.
A madárinfluenza vírusát mutatták ki egy kaliforniai tejgazdaság nyers tejében, miközben az államban továbbra is emelkedik a megbetegedések száma.
A rózsa termesztése hazánkban is népszerű, ám számos betegség és kórokozó van, amik ellen a megfelelő védekezés kulcsfontosságú.
A soproni borvidéken megjelent az aranyszínű sárgaság, ami súlyos károkat okozhat a szőlőültetvényekben.
2025 augusztusában a magyar gazdák 22,7 százalékkal több traktort vettek, mint egy évvel korábban.
2025-ben lesz tizenegyedik éve, hogy a siófoki Portfolio Agrárszektor Konferencián kiosztjuk a Portfolio Agrárdíjakat.
Az elmúlt év megmutatta, hogy a fagyok, a szárazság és a kártevők egyaránt képesek megtépázni a gazdák munkáját.
Korábban a magyar búza kiválónak számított, ma azonban a hazai termés döntő része már csak a kommersz kategóriába esik.
A tavalyi évhez képest beindulni látszik a magyar mezőgéppiac, de még sehol sem vagyunk a 2023-as számoktól.
Egy veteményeskerttől sokkal többet kaphatunk, mint a szendvicsekre kerülő friss uborka, paprika vagy paradicsom.